Sorrendmódosításra buzdítanak

Sorrendmódosításra buzdítják a leendő pécsi egyetemistákat a Pollack és a Bölcsészkar hallgatói.

Lassan véget érnek a szóbeli érettségi vizsgák, és minden érettségiző diák számot vet, mielőtt belecsobbanna a nyárba: hány pontot szerezhetnek, mennyi kellett tavaly a megjelölt szakra való bekerüléshez, és vajon a megfelelő intézmény megfelelő szakja szerepel-e első helyen a felvételi jelentkezési lapon. Ebben kíván segítséget nyújtani a PTE Pollack Mihály Műszaki és Informatikai Kar és a Bölcsészettudományi Kar egy nyárindító, könnyed hangulatú rendezvénnyel.

A PTE Bölcsész-Műszakis Sorrendmódosító Partyra várják mindazokat a PMMIK-ra és BTK-ra jelentkező diákokat, akik szeretnék közelebbről megismerni a karokat, a lehetőségekhez mérten minél inkább be szeretnék biztosítani felvételüket, bizonytalanok, hogy jó szakot jelöltek-e meg első helyen. 2014. június 30-án interaktív programokkal, beszélgetésekkel, vízparti vetélkedővel és zenés-bográcsos mulatsággal várja a két kar leendő hallgatóit.

A PMMIK-ra jelentkezett hallgatók 16 órától egy interaktív egyetemi túra során ismerkedhetnek az épülettel, a karral, illetve a képzésekkel a Boszorkány utcában, a BTK-ra jelentkezett diákok pedig egy interaktív színházi előadás keretében ismerhetik meg a bölcsész lét egyediségét, majd tehetik fel kérdéseiket hallgatóknak, oktatóknak az Ifjúság úton. Ezek után a Pollack Strandon szervez a két kar Hallgatói Önkormányzata játékos vetélkedőt a résztvevőknek, az estét pedig könnyed bográcsozás zárja a PTE Zenélő Egyetem hallgatóinak közreműködésével.

Szeretettel várják a karok a jelentkezőket, hiszen érdemes a PTE-t választani az első helyen. Mert mindenki pécsi akar lenni.

Hirdetés