Megfeneklett ügyeket karolnak fel

Megnyitotta kapuit a városháza földszintjén a Megoldatlan Ügyek Irodája. A hivatal legújabb szolgáltatásával olyan pécsieken kíván segíteni, akiknek hosszú ideje húzódó ügyük van az önkormányzattal kapcsolatban.

Galéria, klikk a képre!

Dr. Páva Zsolt polgármester még polgármesteri kampánya során ígéretet tett arra, hogy a hivatali munkát fel kívánja gyorsítani, hatékonyabbá kívánja tenni. Ennek részeként hozták létre a Megoldatlan Ügyek Irodáját a városháza földszintjén. Az új szolgáltatást szeptember 26-án indították útjára.

Mint azt a hétfőn déltől és négy óráig, szerdán nyolctól négyig, csütörtökön pedig nyolctól délig nyitva tartó iroda megnyitásakor elmondta: számos olyan pécsi polgár lehet, akikkel szemben a hivatalnak elmaradása van.

A „Megoldatlan Ügyek Irodájába” olyan pécsieket is várnak, akiknek túl régóta húzódó ügyeik vannak. Az itt tevékenykedő kollégáknak az a feladatuk, hogy az elakadt ügyeket újra elindítsák, felgyorsítsák, illetve egyúttal azt is kivizsgálják, miért nem történt ez meg eddig. Dr. Lovász István, Pécs jegyzője azt mondta: az itt dolgozó fiatal, agilis, felkészült kollégák eddig is a hivatal munkatársai voltak, így könnyen eligazodnak majd az ügyekben.

Páva Zsolt hozzátette: az irodát csak bizonyos ideig működtetik majd, mert reményeik szerint idővel „elfogynak” a megoldatlan, régóta húzódó ügyek. Egyúttal kijelentette: nem panaszirodát hoztak létre, tehát kizárólag azokat a pécsieket várják, akiknek folyamatban lévő ügyük van az önkormányzatnál.

Az iroda munkatársai az itt megfordulókat minden esetben tájékoztatják majd ügyük állásáról, miután a beérkező problémákat megvizsgálták. Ha a téma nem önkormányzati hatáskörbe tartozik, akkor az ügyfelet a megfelelő szervekhez irányítják.

Hirdetés