Közösségi házak és játszóterek épülhetnek

Lesz játszótér is

2018 májusában jelentek meg az első a Pécsi Helyi Akciócsoport Egyesület által a TOP-7.1.1-16-2016-00076 azonosító számú, „A Pécsi Helyi Közösségi Fejlesztési Stratégia megvalósítása” című projekt keretében kidolgozott helyi felhívások, melyek döntéselőkészítési folyamata még a tavalyi évben lezárult. A stratégia megvalósításának folytatásaként a nemrég megjelent Hirdi Közösségi Ház fejlesztését célzó kulcsprojekt felhívás után ezúttal a közösségfejlesztés infrastrukturális hátterének megteremtésére irányuló nyílt felhívás jelent meg.

A közösségfejlesztés infrastrukturális hátterének megteremtése célkitűzés a közösségi akciók bázisául szolgáló közösségi terek, közösségi házak, játszóterek és parkok fejlesztését jelenti Pécs városában. A stratégia elvárása, hogy Pécsett a lakóközösségek szorosabban együttműködjenek, közösen határozzák meg a lakókörnyezet fejlesztését, valamint, hogy együtt alakítsák ki azokat a kapcsolódási pontokat, amelyek meghatározzák az identitásukat. Ennek érdekében kerül sor a közösségi terek infrastrukturális fejlesztésére, melyre nonprofit szervezetként működő helyi szervezetek mellett többek között önkormányzati költségvetési szervek, önkormányzati többségi tulajdonú vállalkozások, illetve olyan helyi mikro-, kis- és középvállalkozások számára nyílik lehetőség, melyek a projekt keretében kifejezetten a kultúra és közösségépítést szolgáló tevékenységeket hajtanak végre, melyből bevételük nem származik.

A felhívás keretében támogatott projektek irányulhatnak játszóterek fejlesztésére, közterületen történő rendezvény infrastruktúra kialakítására, valamint közösségi ház fejlesztésére, kialakítására, illetve az ezen tevékenységekhez kapcsolódó további energetikai, kertrendezési fejlesztésekre és közterületfejlesztésre egyaránt.

A felhívás keretében a helyi támogatási kérelmek benyújtására 2019. 03. 18. és 2019. 10. 15. között van lehetőség, az első bírálati szakasz a 2019. 04. 26-ával zárul.

A megjelent helyi felhívás hozzáférhető a HACS Facebook-oldalán (https://www.facebook.com/pecsihacs/), továbbá publikálták a szervezet saját honlapján (https://pecsihacs.hu/helyi-felhivasok/).

(x)

 

 

 

 

 

 

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés