Közgyűlés: alkoholstop, adók, vizsgálatok

Több mint negyven napirendi ponttal tartotta meg rendkívüli ülését a közgyűlés.

hirdetés

A Gámán Kft. október végi távozását követően saját kézbe veszi a parkolási rendszer üzemeltetését a város. A rendszer működtetését november elsejétől a BIOKOM Pécsi Városüzemeltetési és Környezetgazdálkodási Kft. végzi majd.

Nagy Csaba alpolgármester azt mondta, a változás több újdonsággal is jár. Többek között bővül a behajtási jogosultak köre, így lehetővé válik, hogy díj ellenében a nem állandó lakosok is kedvezményes engedélyt válthassanak.

A tervezet korszerűbb díjfizetési és ellenőrzési rendszert vezet be. A chipkártyás rendszer és a mobilrendszer – amellett, hogy több funkciós fizetési rendszerek – lehetővé teszik majd 2012 közepétől, hogy a törvényi minimális 15 percnek megfelelő díj megváltását követően percalapon történjen a díjfizetés.

A szolgáltató később a chipkártyával fizetők részére bizonyos díjkedvezményt kíván nyújtani. A chipkártyás és mobiltelefonos rendszerben az üzemeltetőnél váltott engedélyek meglétét az ellenőr azonnal le tudja majd kérni a rendszerből, ezzel elkerülhetők a korábbi félreértések, pótdíjazások.

Újdonság lesz, hogy az üzemeltető megbízottjaként a Közterület Felügyelet végzi az ellenőrzést, míg a várakozási területek szabálytalan használatáért kiszabható pótdíj behajtását az üzemeltető feladata lesz.

Az alpolgármester képviselői felvetésekre reagálva azt mondta, egyelőre nagymértékben nem változtatják meg a parkolási rendeletet, ám a későbbiekben erre is sor kerülhet. Az előterjesztést elfogadták a képviselők.

Frissítve (12:01)

A közgyűlés elfogadta azt az előterjesztést, amelynek értelmében 22 óra és reggel 6 óra között nem lehet szeszes italt árusítani a kisboltokban. Az új szabályozás a hipermarketeket, benzinkutakat érintetlenül hagyja, s szintén kivételt jelentenek a vendéglátóhelyek. A szabályszegést akár 50 ezer forintos bírsággal büntethetik, további szankciókra közigazgatási hatósági eljárás keretében van mód, súlyos esetben az önkormányzat be is zárhatja a renitens üzletet.

A szabályozás bevezetésére azért van szükség, mert egyre több lakó jelezte, hogy a társasházak környékén italozók zavarják nyugalmukat. Gyimesi Gábor javasolta, hogy a benzinkutaknál, hipermarketeknél is tiltsák be az italárusítást, éjjel interneten se lehessen a megrendelt alkoholos italokat kézbesíteni. Végül csak az utóbbi elképzelést támogatta a közgyűlés.

Frissítve (13:17)

Pécs adókoncepciójának kialakításáról, a helyi adókkal kapcsolatos rendeletek módosításáról, megalkotásáról is döntöttek a képviselők. Mint azt Páva Zsolt elmondta: az egységesebb közteherviselés, Pécs városának többi városhoz képest való “lemaradása” és a várható bevételnövekedés indokolja azt a tényt, hogy hozzá kell nyúlni a helyi adók ügyéhez. Aláhúzta: nem engedik el azon pécsiek kezét, akik anyagi helyzetüknél fogva csak nehezen, vagy egyáltalán nem képesek fizetni a közterheket. A város kész kedvezményeket, könnyítéseket adni, ha kellő indok van mindezekhez.

A tervek szerint az önkormányzat az eddigi kedvezményeket megszüntetve immár a 65 négyzetméter alatti alapterületű lakások és a 80 négyzetméter alatt maradó családi házak esetén is kell adót fizetni. A közteher mértéke 80 négyzetméteres lakóingatlanig négyzetméterenként évi 200 forint lesz, az e feletti részre pedig 450 forintot kell fizetni minden négyzetméter után. A 220 négyzetméternél nagyobb alapterület után a 220 négyzetméter feletti részre további 900 forintot kell fizetni négyzetméterenként.

Vállalkozási célú építmények tekintetében megkülönböztetik a történelmi belváros és környéke, és az ezen a területen kívül eső területrészt. A történelmi belváros és környékén az adó mértéke 1200 forint lesz évente és négyzetméterenként, a külvárosban pedig 1000 forintot kér az önkormányzat. Az adónem változása 1,5 milliárd forintos plusz bevételt hozhat a városnak.

A telekadó, azaz a beépítetlen területek után kivetett közteher mértéke eddig 1500 négyzetméter alatt nulla forint volt, a felett pedig mindössze 5 forintot tett ki négyzetméterenként. Ezek a mértékek azonban a városvezetés szerint alkalmatlanok arra, hogy az évek óta jelentős beépítetlen építési területekkel rendelkező tulajdonosokat a beruházás megkezdésére bírja, illetve a városkép javulását befolyásolja. A megalkotandó új rendelet szerint megkülönböztetésre kerülne két körzet, a belvárosban megszűnne az 1500 négyzetméterig terjedő adómentesség, míg a város többi részén megmaradna, s sávosan, a telek nagyságának függvényében nőne. A város e területen 320 millió forintos plusz bevételt remél.

A helyi iparűzési adó tekintetében eddig adómentesség illette meg azt a vállalkozót, akinek a számított adóalapja nem haladta meg a 2,5 millió forintot. A pécsi vállalkozók hatvan százaléka ebbe a körbe esett eddig.

A városvezetés szerint Pécs jelenlegi anyagi helyzetében elengedhetetlen, hogy ezen vállalkozások is hozzájáruljanak a pénzügyi stabilitás megteremtéséhez, ezért a megalkotandó új rendelet szerint eltörlik a 2,5 millió forintos mentes értékhatárt. Ezzel együtt ötven százalékos mértékű adókedvezményt vezetnek be azon vállalkozók részére, amelyek vállalkozási szintű adólapja nem haladja meg az 1 millió forintot. A megszűnő adómentességgel és az új adókedvezmény bevezetésével több, mint 125 millió forintos többletbevétel érhető el a városvezetés szerint.

Az idegenforgalmi adót is megemelnék 350-ről 400 forintra. Az így elérhető körülbelül 30 millió forintos bevételnövekmény megfizetése  azonban nem a helyi lakosságot és vállalkozásokat terheli, hanem azon magánszemélyeket, akik legalább egy vendégéjszakát eltöltenek Pécsett.

Frissítve (14:47)

A pécsi MSZP sajtóközleménye: “Páva csomagot kapnak a pécsiek

A Fidesz a kampányában azt ígérte, hogy „Csökkentjük az adókat!”

Páva Zsolt azt ígérte, hogy a pécsiek nyernek, ha rá szavaznak.

Most minden pécsi érezni fogja, amikor befizeti az új adókat, hogy milyen sokat is nyert Páva Zsolttal és a Fidesszel.

Most minden pécsi láthatja, hogy mi Páva Zsolt és a Fidesz válasza az Elcoteq bezárására: adóemelés. Ezután mindenki, aki a napokban elveszítette a munkahelyét, plusz adót, több százezer forintot fog fizetni – már ha tud.

Ebben a tragikus helyzetben nem az adókat kellene az elviselhetetlenségig növelni, hanem olyan döntéseket hozni, amelyek vonzóvá tennék Pécset a befektetők számára. Nem elég, hogy a Vízmű elfoglalásával nevetségessé tették Pécset az egész világon, most megadóztatnak minden pécsi lakost és céget. Igaz, a várható kártérítés több milliárdos összegét elő kell valahonnan teremteni, de a saját kapzsiságuk árát nem a lakossággal kellene megfizettetni.

Miért gondolja azt Páva Zsolt, hogy az amúgy is nehéz helyzetben lévő pécsi vállalkozásokra még egy terhet rak? Miért gondolja azt a Fidesz, hogy ha több millió forinttal megsarcolják a pécsi vállalkozásokat, akkor azok fejlődni fognak vagy több embernek tudnak munkát adni?

Talán azért, mert az elmúlt 2,5 év bebizonyította, hogy semmiféle koncepcióval nem rendelkeznek arra vonatkozóan, miként is lehetne Pécs gazdaságát fellendíteni. Tétlenül nézték, hogyan veszíti el több ezer pécsi az állását, semmit sem tettek azért, hogy munkahelyek jöjjenek létre. Bár 5000 új munkahelyet ígért Páva Zsolt, csak a munkanélküliek száma nőtt.

Páva Zsolt és a Fidesz ismét kimutatta a foga fehérjét: a Kamara és a szakma tiltakozása ellenére megszavazták a Páva Csomagot.

A Páva Csomag pedig nem más, mint MEGSZORÍTÁS. Csupa nagybetűvel.

Olyan megszorítás, amilyet még nem láttak a pécsiek. Olyan megszorítás, amely által minden pécsi lakos, minden pécsi vállalkozás a saját bőrén fogja érezni azt, hogy Páva Zsolt és a Fidesz becsapta Őt.”

2011. október 13. MSZP Frakció

Frissítve (15:02)

Trombitás Károly (Fidesz-KDNP), a gazdasági bizottság elnöke a közgyűlés szünetében rendezett sajtótájékoztatón azt mondta: elsősorban a pénzügyi nehézségek, a szocialista örökség miatt kell az adók emeléséhez nyúlniuk.

Ezzel együtt igyekeztek olyanokra fókuszálni, akik eddig teljes mentességet élveznek a városi adórendszerben, azaz eddig semmilyen módon nem járultak hozzá a közteherviseléshez. Arra is figyeltek, hogy a kisebb keresetűek kevesebb, a tehetősebbek több adót fizessenek.

Frissítve (15:30)

A közgyűlés dönt arról, hogy ideiglenes bizottság vizsgálja meg a jutalmazások ügyét. A Hoppál Péter vezette bizottságnak december 15-ig jelentést kell készítenie és a közgyűlés elé kell tárnia annak tartalmát. Mint azt a bizottság elnöke elmondta: a 2002 és 2009 közötti időszakot vizsgálják majd. Azért ezt, mert ez előtt Pécs gazdasága jól teljesített, ám 2002 után elindult a lejtőn, így nehéz indokot találni a jutalmakra.

Meixner András (MSZP) korábbi alpolgármester szerint ő személy szerint több pénzt hozott a városba munkája során, mint amennyit elvitt a jutalmakkal. Csizi Péter alpolgármester szerint, a város alpolgármesterének feladata az önkormányzat érdekeinek érvényesítése, munkaköri kötelesség és nem jutalom feltétele. “Ki kell vizsgálni, hogy azok, akik jutalmat kaptak csináltak-e bármilyenpluszt, vagy a nélkül kaptak jutalmat. Ez lesz a bizottság dolga” – szögezte le az
alpolgármester.

Frissítve (16:15)

Gyimesi Gábor (Jobbik) szerint a vizsgálóbizottság tagjainak majd azoknak a szemével kell kutakodniuk, akiknek a pénzéből a jutalmakat fizették, azaz az adófizetők, kisemberek szemével. Nagy Csaba azt mondta: valóban történt utalás a számlájára, de tévesen, hiszen automatikusan működött korábban a városházán a jutalmazásak. “Lehet, hogy csak az a különbség közöttünk, hogy mi leállítottuk ezt a rendszert. De leállítottuk, s nálunk nincs jutalmazás” – mondta. Szerinte van olyan képviselő, aki eltette a jutalmat egy szó nélkül, s van, aki nem.

Tóth Bertalan módosító indítványt nyújtott be, ami a jutalmazási gyakorlat 1990 óta történő vizsgálatát javasolta. Páva Zsolt elmondta: a bizottság előtt szóba kerülhet a 2002 előtti időszak is, de a lényeg a 2002 és 2009 közötti időszakra fókuszál. Hoppál Péter megerősítette: a bizottság feladatleírása megengedően fogalmaz, így bármelyik időszak szóba kerülhet. A módosító indítványt vgül nem fogadták el, az eredeti előterjesztést azonban igen.

Delegáltak: Fidesz: Trombitás Károly; KDNP: Oszoli Dénes; ÖPE: Végh Péter; Jobbik: Gyimesi Gábor; LMP, MSZP: nem vesz részt a bizottság munkájában.

Frissítve (17:16)

A közgyűlés a nagy vitát kiváltó, jutalmazásokat vizsgáló bizottság létrehozásáról szóló előterjesztés tárgyalását követően több, kevésbé fajsúlyos, vitákat ki nem váltó előterjesztéseket tárgyalt. Döntöttek többek között a “Helyi és térségi jelentőségű vízvédelmi rendszerekfejlesztése” című felhívására pályázat benyújtásáról, a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatáról, a 2012. évi belső ellenőrzési munkaterv elfogadásáról. A testület negyed hat után nem sokkal fejezte be munkáját.