Megnyílt a Huawei cserkúti egysége

Megnyílt a Huawei Technologies Hungary Európai Ellátó Központjának új egysége a Pécshez közeli Cserkúton kedden.

A GALÉRIÁHOZ KLIKK A KÉPRE!!!

 

Kao Csien (Gao Jian), a Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövete a megnyitó ünnepséget megelőző sajtótájékoztatón azt mondta: a Huawei az egyik olyan cég, amely reprezentálja Kínának a világ felé való nyitását, pécsi, cserkúti jelenléte pedig fontos része Magyarország és Kína gazdasági együttműködésének.

A Huawei-t méltatva emlékeztetett rá, hogy a cég 1987-ben, mindössze 3 ezer dollár tőkével alakult, régi gyárakban kezdte tevékenységét, s 25 év alatt a világ egyik legnagyobb informatikai beszállítójává vált. Célja a profitszerzésen túl, hogy működéséből Magyarországnak, azon belül Pécsnek is előnye származzon, ezért nyereségének egy részét visszaforgatja.

[iframe https://www.pecsma.hu/tv/embed/?id=ZlZRQ2Q=&width=350&height=262 350 262]

Páva Zsolt, Pécs polgármestere szerint az, hogy a Huawei korábbi beszállítója, az Elcoteq csődje után Pécs térségében maradt, jelzi: a kínai távközlési vállalat partnerének tekinti a várost, bízik benne, s ez biztosítja a termelés folytatását.
A politikus azt mondta: Pécs vezetése eltökélt a város gazdaságának talpra állításában, megerősítésében, s ebben a törekvésben a Huawei is jelentős szerepet vállalt. Úgy vélte, a baranyai megyeszékhely gazdaságának alapját az új technológiák jelentik, s Pécsnek minden adottsága megvan ahhoz, hogy megteremtse az ehhez szükséges gazdasági, ipari hátteret.

A Huawei 2005-ben jelent meg Magyarországon. Európai ellátó központot hozott létre, ahonnan Afrikába is szállít termékeket. Jelenleg Komáromban és Pécsen termeltet, a baranyai megyeszékhelyen korábban az Elcoteq, 2011 végétől pedig a csődbe ment finn cég épületeit hasznosító Flextronics szereli össze termékeit.

Gavin Daj (Gavin Dai), a Huawei magyarországi leányvállalatának ügyvezetője a sajtótájékoztatón elmondta: Cserkúton havonta 500, a jövő hónaptól 2.000, év végén várhatóan 5.000 optikai átviteli egység, hálózati kommunikációs termék készül. Az évi több száz millió dollár értékű áru előállításához a Flextronics jelenleg 100, év végére 300 embert alkalmaz. Az dolgozók száma a Flextronics más megrendeléseinek köszönhetően év végére elérheti a 800-at.

Andreas Kalborg, a Huawei Technologies Ellátó Hálózatának alelnöke arról szólt, hogy a Huawei a nagyobb precizitás és a gyorsabb szállítás érdekében hozta létre nagy ellátó központjait, Kínán kívül Magyarországon, Brazíliában, Mexikóban és Indiában. Magyarország mellett a jó szakemberek, az országos és helyi vezetők támogatása, s a jó logisztikai hálózatnak köszönhetően döntöttek.

A világszinten 120 ezer alkalmazottat foglalkoztató Huawei dinamikusan növekedett az elmúlt években, termelését 2006-hoz képest 2009-re megháromszorozta. A cég 2009-ben 21,8, 2010-ben 28, tavaly 34 milliárd dollár bevételt ért el, tavalyi nyeresége 1,7 milliárd dollár volt. A Huawei-termékek a világ lakosságának harmadát szolgálják ki, az 50 legnagyobb távközlési szolgáltató közül 45 tartozik a kínai távközlési világcég ügyfelei közé.

A Huawei korábban arról is tájékoztatott, hogy a magyarországi termelésből származó bevétele a 2009-es 300 millió, a 2010-es 600 millió és az idei 1,2 milliárd bevétel után jövőre várhatóan eléri a 3 milliárd dollárt. Az elsősorban indirekt alkalmazottak száma pedig a mostani ezerről 3 ezerre nő.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés