Megnyílt a kihelyezett iroda + Videó!

Megnyílt a polgármesteri hivatal első, belvároson kívül elhelyezkedő ügyintéző helye a Komlói úton, az Origó-Házban. Az iroda elsősorban információkkal látja el a polgárokat.

hirdetés

A felmérések szerint a pécsiek szívesen intéznének ügyeket a Kossuth téri és Széchenyi téri hivatalok mellett a saját lakókörnyezetükben – ez indokolta, hogy kihelyezett önkormányzati irodát hozzanak létre. Első ízben a keleti városrészben több civil kezdeményezésnek is otthont adó, számos programot szervező Origó-Házban alakítottak ki ilyen irodát.

Az ünnepélyes megnyitón Páva Zsolt, Pécs polgármestere elmondta: az Európa Kulturális Fővárosa program keretében, valamint azt követően is több példa volt arra a törekvésre, hogy intenzíven működjön együtt a város a civilekkel, a helyi közösségekkel. Hozzátette: emellett valós igény mutatkozott arra is, hogy minél közelebb hozzák a hivatalt a polgárokhoz.

Ilyen előzményekkel kezdték meg az előkészítését a keleti városrészi önkormányzati irodának, teremtették meg a technikai feltételeket. A programot pedig szeretnék kiterjeszteni Pécs más városrészeire is, még ebben az önkormányzati ciklusban.

Kis-Varga István, az Origó-Ház Egyesület vezetője közölte: járatlan az út, amit ki kell építeniük. Megemlítette: ez egy lehetőség a keleti városrésznek, s a munkájuk minősíti majd a kezdeményezést.

Pécs jegyzője, Lovász István hangsúlyozta: elsősorban információkkal szolgálnak, felvilágosítást adnak a kihelyezett irodában, különböző nyomtatványok kitöltésében, időpontok egyeztetésében kapnak segítséget a hozzájuk fordulók.

Az Origó-Házban – többek között – építéshatósági, növényvédelmi, zajrendészeti ügyekben, vagy éppen személyi és gépjármű-okmányok ügyintézésével kapcsolatban adnak felvilágosítást. A jogszabályi, technikai kötöttségek miatt teljes körű ügyintézésre azonban továbbra is csak a belvárosban van mód.

Az iroda kedden 8-12 óra között, valamint csütörtökön 12-16 óra között lesz nyitva a Komlói út 94-98. szám alatt.