Megtalálhatták egy kisbaba és az anyósa késelésével gyanúsított férfit

Lesoványodva, elgyötörten fogták el azt a férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkéselte kétéves nevelt lányát és anyósát – értesült a Pecsma.hu. A feltételezett elkövető elfogását a falubeliek látták, a rendőrség a díjkitűzést visszavonta, de erről csak csütörtökön ígértek tájékoztatást.

hirdetés

A gyanúsított élettársának kislányát és anyósát szeptember 16-án késelte meg a korábbi rendőrségi felhívás szerint. Azóta bujkált, ám a férfit szerda este elfogták a település határában.

– A sellyei rendőrök kapták el, vagy tízen kísérték ki az erdőből. Jól lesoványodott, sáros mocskos volt a ruhája – mondta lapunknak ez egyik falubeli. Kisszentmárton polgármestere Bogdán Gábor is merősítette az értesülést.

– Van itt egy kis erdősáv a falu határában, ott húzta meg magát, nem is értem, hogy tudott ott ilyen sokáig elrejtőzni – mondta a polgármester.

kiszentmárton (2)

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökre ígért hivatalos tájékoztatást az ügyben, ám a történteket erősíti az is, hogy visszavonták a feltételezett elkövetőre vonatkozó 200 ezer forintos nyomravezetői díjat.

Az értesülések szerint a 41 éves asszonyt intenzív osztályon ápolták, mert nagy sok vért vesztett a támadásban. Az áldozat fia korábban arról beszélt, hogy szerinte azért történt a tragédia, mert az ő 16 éves húga elhagyta a férfit. A kicsi lányt is megszúrta, szerencsére nem volt életveszélyes sérülése.