12 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaBaloldal: Cukrászdákkal a belvárosért

Baloldal: Cukrászdákkal a belvárosért

Kovács Ágnes közel 100 fős hallgatóság előtt tartotta meg első választási fórumbeszélgetését csütörtök délután, melyen túl sok új információ nem hangzott el programjával kapcsolatban.

A baloldal pécsi polgármesterjelöltje a másfél órásra duzzadt fórum első harmadában tett kampánybeszédében szinte szóról szóra ugyanazokat a programpontokat ismételte el, melyeket már múlt heti – Gyurcsány Ferenc pécsi fórumán tartott – kampánybeszédében is hangoztatott.

kovács ágnes

Kovács Ágnes tehát továbbra sem fog 5000 munkahelyet ígérgetni, mert „csak azt ígéri meg, amit meg is tud valósítani”. Kovács ezután kezdett bele programjának ismertetésébe, melynek sorvezetője a városban uralkodó „negativisztikus hangulat” elleni tenni akarása volt. Újfent esett szó tehát a kis- és középvállalkozások adókedvezményekkel történő támogatásáról – tehát az iparűzési adó csökkentéséről.

Kovács kiemelte a közbiztonság térfigyelő kamerákkal történő erősítésének programpontját is, mivel szerinte a pécsiek már délután sem mernek kimenni az utcára, annyira veszélyes a város.

Az egészségügy felől érkező polgármesterjelölt újfent kitért a kertvárosi rendelőintézet felépítésének fontosságára, és a különböző egészségügyi intézmények parkoló-díjainak csökkentésére is, valamint megint megemlítette, hogy „ciklusokon átívelő gazdasági fejlődést” kíván elhozni Pécsre – hogy ez mit jelent, nem tudtuk meg.

Kovács elismételte az első beszédében említett – a város és az egyetem összefogásától várt – munkahely-teremtési programját, valamint a belváros „revitalizálásának” problémájára kitérve megemlítette, hogy csökkenteni kívánja a Pécs Holding által kiszabott bérleti díjakat. Az ingatlanadót pedig 65 m2-ig továbbra is megszüntetné – de csak fokozatosan.

Újdonság volt viszont Kovács beszédében az, hogy programja szerint visszahozná az egyvonalas buszbérleteket, melynek köszönhetően szerinte csökkenne a lakosság terhe, és nőne a város bevétele. Kovács egy félmondat erejéig arra is kitért, hogy újra felvirágoztatná a kultúrát a városban, a közmunkaprogrammal ellentétben pedig inkább a szakmunkásképzést erősítené. Meghosszabbítaná az autópályát, és a repteret is. Mindemellett pedig létrehozna egy háromhavonta összeülő „Pécsi Fórumot”, mely a városvezetés és a pécsi polgárok közös párbeszédének a helye lenne.

kovács ágnes

Ezután került sor a kérdésekre, melyek ugyan közel sem záporoztak, de néhány érdekes momentumot azért tartogattak a most is el-elromló(korábbi fórumon szintén rakoncátlankodó) mikrofon mellett is. Az egyik kérdező – egy idős úriember – arra volt kíváncsi, hogy konkrétan mit tenne a polgármesterjelölt a belváros újjáélesztése érdekében, melyre Kovács azt felelte, hogy szerinte jó ötlet lenne, ha a külvárosban jól működő vállalkozásokat (mint például cukrászdákat) betelepítenék a belvárosba. Persze ez csak úgy lehetséges, ha a már említett bérleti díjak csökkenése megtörtént, amit Kovács szerint még „meg kell vizsgálni”. De, hogy mégis ez hogyan kivitelezhető – kötelezővé tennék a beköltözésüket, vagy más módszert alkalmaznának a cukrászda betelepítés ürügyén -, nem derült ki.

Egy másik idős férfi rákérdezett arra, hogy mit lehetne tenni azért, hogy az Expo Center ne emésszen fel komoly összegeket, Kovács pedig erre azt felelte, hogy érdekes és fontos témát érint a kérdés, de ezt is még „meg kell vizsgálni”. Szó esett még lehetséges új gyógyfürdő építéséről, és egy kifejezetten belvárosi üzemre tervezett elektromos buszjárat indításáról is – itt egyébként a közönség néhány tagja kissé összeveszett a 44-es busz útvonalának állomásain – mely a Széchenyi térre is el tudná vinni az utasokat.

A fórumot az MSZP országgyűlési képviselője, Szakács László enyhén gyújtóhangú, de a fórum vontatott hangvételétől lendületében kellemesen eltérő beszéde zárta, aki Páva Zsoltot városvezetésre alkalmatlan, tehetségtelen végrehajtó embernek nevezte, akinek nincsenek gondolatai.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő