5 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaBelföldMegtiltotta a kormány a névtelen adományozást

Megtiltotta a kormány a névtelen adományozást

Megszűnik a névtelen adományozás lehetősége Magyarországon a civil szervezetek részére – vette észre a 444.hu.

Az erről szóló kormányrendelet szerdán jelent meg, csütörtökön már hatályba is lépett.
E szerint az egyesületeknek és alapítványoknak ezentúl fel kell tüntetniük, hogy kitől mennyi pénzt kaptak. Továbbá minden évben meg kell küldeniük az erről szóló adatokat.

Előírás az is hogy ha cégtől vagy egyéb szervezettől érkezik a pénz, akkor is a nevet kell feltüntetni, ebben az esetben azt kell megadni, ki áll az adományozó mögött. A cikk szerint a vállalatoknál például „a legalább 25 százalékban tulajdonos személyek neveit kell feltüntetni”.

A lap felidézi, a kormány 2017-ben szigorította a civilek beszámolási kötelezettségét az adományokról. Akkor előírták, ha egy szervezet 7,2 millió forintnál több pénzt kap külföldről egy évben, „annak viselnie kell a külföldről támogatott szervezet címkét hivatalos iratokon és kiadványokon, illetve név szerint be kell számolniuk arról, hogy kik a külföldi támogatóik”.

A törvényt az EU Bírósága azonban jogellenesnek találta, ezért a magyar parlament idén „kénytelen volt visszavonni” – írja a 444. Helyette pedig azt a törvényt hozták, hogy a legalább 20 millió forinttal gazdálkodó szervezeteket kétévente ellenőrzi az Állami Számvevőszék.

A mostani rendelet az újabb szigorítás.

Az Átlátszó oldal főszerkesztője ennek kapcsán bejelentette, az Alkotmánybírósághoz fordul az új kormányrendelet miatt. Bodoky Tamás azt közölte, „semmilyen körülmények között sem adják át a kis összegű támogatóik listáját a kormánynak” – ahogy a hírt megosztó Mérce sem.

A jogszabály itt olvasható.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő