Mintákat kap a csúf épület + Videó!

Új külsőt kap nyáron Pécsnek a lakosság körében talán legkevésbé elfogadott épülete: a Pécs-baranyai Kereskedelmi és Iparkamara központjaként is működő Majorossy utcai irodaházat Konok Tamás Kossuth-díjas festőművész egyik alkotásának mintázatával díszítik.


Oszoli Dénes építész a beruházás részleteiről tartott pénteki sajtótájékoztatón elmondta, hogy az ingatlan külső megjelenésének megváltoztatására annak halaszthatatlan energetikai korszerűsítése kínál lehetőséget. Az épület éves energiaköltsége 20 millió forint, a tulajdonos és az üzemeltető a kiadások csökkentéséért májustól augusztus végéig összesen 45 millió forintot költ a tető, a külső homlokzat utólagos hőszigetelésére, a kazán cseréjére.

A vakolat díszítéséhez a geometrikus avantgárd hazai és nemzetközi szinten egyaránt elismert képviselője, Konok Tamás Válogatott ritmusok I. című képére esett a választás. Az alkotás mintázatát a homlokzatra festik, az így megjelenő, betűk, valamint számtöredékek által alkotott mintázatnak különböző távolságokban más és más rétegei válnak értelmezhetővé a szemlélők számára.

Messziről a jelek halmaza összemosódik és főként a kép világos alaptónusa érvényesül. Közelről azonban értelmezhetővé válik a mű jelhalmaz rendszere, absztrakt üzenete, látható az összetettség gazdagsága és a részletek harmóniája.

Szakemberek reményei szerint a felújítás és a díszítés kulturális attrakcióvá teszi az 1970-es, 1980-as évek fordulóján, családi házas övezetben eredetileg bőrgyárnak épült hétemeletes ingatlant, amely elsősorban a fekete kerámiából készült komor burkolata miatt ma még alacsony elfogadottságú, “nemszeretem” épületnek számít Pécsen.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

Comments are closed.