13 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaMegújul az országút Orfű és Magyarhertelend között

Megújul az országút Orfű és Magyarhertelend között

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2018-ban országosan több mint 526 kilométernyi út teljes felújítását indította el. Ennek keretén belül Baranyában Orfű és Magyarhertelend között egy 2,6 kilométeres szakaszon folynak a munkák. 

A „Közlekedésfejlesztés Baranya megyében I.” elnevezésű projektet a Magyar Közút 608 millió forint európai uniós vissza nem térítendő támogatásból valósítja meg. Több mint 2,6 kilométeren újul meg a 6608-as jelű út. A fejlesztés előreláthatóan 90 napot vesz majd igénybe.

Az Orfű-Magyarhertelend összekötő út 2,6 kilométeres szakaszának felújítása során kicserélték a repedezett helyeken a pályaszerkezetet, majd 4 cm vastag aszfalt kopóréteget terítettek le a pálya teljes szélességében. A vízelvezetést biztosító földárkokat burkolták, tisztították, átereszek építését az indokolt helyeken elvégezték. A felújítás során a kis rázópadkákon, Orfű belterületén nemespadka, külterületen mart aszfaltos padka épült. A felújított szakaszon az autóbuszöblök burkolatának megerősítésén felül három buszmegállóban új utasperont és váróépületet alakítottak ki. Megvalósult a függőleges forgalomtechnikai elemek cseréje, pótlása, valamint új, tartós burkolati jelek festése is.

További információk:

Magyar Közút Nonprofit Zrt.

Kommunikációs osztály

[email protected]

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő