A Modern Városok Program keretében megújul a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar népszerű atlétikapályája, így várhatóan ősszel már modern körülmények között sportolhatnak az egyetemi és városi polgárok.

Ismert, hogy a Modern Városok Program részeként közel 25 milliárd forintnyi forrás nyílt meg a Pécsi Tudományegyetem számára, amelynek deklarált célja a versenyképes képzési környezet kialakítása, az oktatási és szolgáltatási portfólió fejlesztése, és az idegen nyelvű képzésekben résztvevő hallgatók létszámának növelése.

E célokhoz jól illeszkednek a PTE Természettudományi Karon tervezett és megvalósuló fejlesztések. A nagy létszámú, széles képzési portfólióval rendelkező kar igen népszerű a hallgatók körében, szolgáltatásait, infrastruktúráját nemcsak a magyar és külföldi diákok, de Pécs polgárai is örömmel veszik igénybe.

Az egyik ilyen kedvelt terep a campus területén lévő atlétikapálya, mely a Modern Városok Programnak köszönhetően még az idén látványosan megújul. A beruházás keretében szabadtéri, hatsávos, rekortán-gumi borítású futópályát alakítanak ki, amelyet kora tavasztól késő őszig használhatnak majd nemcsak a professzionális sporttudomány és testnevelési oktatásban részt vevő hallgatók, hanem a szabadidő aktív eltöltésére, sportolásra vágyó egyetemi és városi polgárok is.

A pálya rekonstrukciójára kiírt közbeszerzési eljárás sikeresen lezárult, a Pécsi Tudományegyetem a nyertes kivitelező céggel a szerződést megkötötte és a munkaterületet átadta. A felújítási munkálatok mintegy 140 millió forintba kerülnek, és várhatóan őszre fejeződnek be, amikor is egy modern és biztonságos sportpályát vehetnek birtokba az atlétika rajongói.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés