10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzóna„Megújulnak köztereink”

„Megújulnak köztereink”

Lafarge (2)

Július 16-án ünnepélyes keretek között zárult az a nagyszabású, országos pályázat, amelyet a Leier Hungária Kft. és a LAFARGE Cement Magyarország Kft. közösen indított el „Megújulnak köztereink” névvel. A kiírás célja a 3000 fős lélekszám alatti kistelepülések köztereinek térkővel történő burkolása volt, amelyhez a két cég ingyenesen biztosította az említett építőanyagot.

A LAFARGE Cement Kft. és a Leier Hungária Kft. 2013-ban indították útjára közös pályázatukat, melyre hazai kistelepülések jelentkezhettek, akik vállalták, hogy a térburkoláshoz szükséges alapozási munkákat, illetve a térkő lerakást saját erőből végrehajtják, akár közmunka igénybevételével. A kiírásra közel 100 felújítási igény érkezett be, amelyek közül a független szakmai zsűri három kistelepülés: Bicsérd, Sopronkövesd és Zalaszentgyörgy pályázatát bírálta el pozitívan. A közeljövőben így 2000 négyzetméter közterület újulhat meg ezeken a településeken, nem kevesebb, mint hétmillió forint értékben. Mindezt a két cég közös sajtótájékoztatón jelentette be 2014. július 16-án, Budapesten, ahol a nyertesek képviselői ünnepélyes keretek között vehették át a térkő-adományt biztosító oklevelet.

Lafarge

„Mérhetetlenül büszkék vagyunk arra, hogy pályázatunkat pozitívan bírálta el a szakmai zsűri. A tervek és az álmok már régóta készen álltak, de sajnos forráshiány miatt mindig halasztanunk kellett a kivitelezést. Köszönet a Leier-nek és a LAFARGE-nak azért, hogy ezt az igen fontos és úttörő pályázatot létrehozták, amely pontosan azoknak a településeknek nyújt segítséget, akiknek arra a legnagyobb szükségük van” – mondta el Vér József, Bicsérd polgármestere.

A pályázat segítséget kívánt nyújtani a kistelepülések köztereinek minőségi térkővel történő időtálló felújításához – az aszfalt alkalmazása helyett –, amelyek így esztétikusabbakká, könnyebben javíthatóakká válhatnak. A támogatók a térkövek környezetbarát tulajdonságait is fontosnak tartják hangsúlyozni, hiszen azok csak természetes anyagokból állnak, fugáikon keresztül gyorsan elvezetik a csapadékot, nem terhelve a csapadékhálózatot, így az egyre jelentősebb környezetvédelmi törekvések egyik alapjaként is szolgálhatnak.

Leier

„A térkő egy modern építőanyag, amelynek minőségét a LAFARGE és a Leier évtizedes tudása, tapasztalata és az építőipar iránti elkötelezettsége garantál. Külön öröm számunkra az, hogy mindezeket az előnyöket most ez a három győztes település is élvezni fogja. Már a pályázat életre hívásánál is az volt a célunk, hogy az edukáció mellett, közösségformáló erővel is bírjon a felkínált lehetőség” – mondta el Aubet Frédéric, a LAFARGE Cement Magyarország Kft. ügyvezetője.

A projekt nem ér véget itt: a Leier Hungária Kft. és a LAFARGE Cement Magyarország Kft. minden pályázó önkormányzatot kedvezményes ajánlattal keres meg annak érdekében, hogy támogassa őket az esztétikus környezet kialakításában.

(x)

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő