Megvalósíthatják ötleteiket a diákok

Zárórendezvényéhez érkezett a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának ötletverseny és városfejlesztési programja. A féléves munkát lezáró prezentációkra december 5-én került sor. Az eseményen Páva Zsolt, Pécs polgármestere is részt vett.

Vállalkozói ötleteik kidolgozására és megvalósítására kaptak lehetőséget a Pécsi Tudományegyetem diákjai a Pécsiközgáz Simonyi Üzlet- és Gazdaságfejlesztési Központjának (BEDC) Simonyi Vállalkozásfejlesztési Programja keretében.

– A gyakorlat, az elmélet és a módszertan csak együtt működhet  – fogalmazott Ulbert József, a kar dékánja.

20131205_105856

Az ötletverseny során új, innovatív üzleti megoldásokat, illetve a hagyományos, meglévő termékek, szolgáltatások javítását célzó ötleteket várt a zsűri. A kezdeményezés által felvázolt új gazdaságfejlesztési irány egybecseng a város és a régió elképzeléseivel, egy reális kitörési pálya alapjait lefektetve.

– Ennek egy első, talán fontos mérföldkövéhez értünk a mai napon:  csapatok, akik eljutottak az ötlettől a termékfejlesztésnek egy olyan szakaszáig, amikor számot tudnak adni arról, hogy állnak – tette hozzá Ulbert.

– Az önkormányzatnak a legnagyobb kihívás most az, miként tudja az új innovatív ölteteket kezelni és jó irányba terelni, éppen ezért fontos ez a kezdeményezés – magyarázta Páva Zsolt, polgármester. – Az induló vállalkozások súlya egyre inkább felértékelődik, nyilvánvaló, hogy a fiatalokban lévő innovációs készség kiemelése és felemelése nagy jelentőséggel bír.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés