Megvan a Vilmos-díj tulajdonosa

Szalóczi Géza Majakovszki című drámája kapta az idei Vilmos-díjat. A Nyílt Fórum füzetekben megjelent legjobb drámáért járó elismerést a Színházi Dramaturgok Céhe adja át minden évben, a POSzT ideje alatt. 

 

A díjat és a vele járó – Shakespeare-t idéző – vilmoskörte pálinkát, június 12-én, a 29. Nyílt Fóruma adták át.

A szerző életrajzában így nyilatkozik:

„Már majdnem minden voltam, vasbetonszerelő segédmunkástól multi cég topmenedzseréig. Még toronydaru-kezelő is a Majakovszki című színdarab megírásának idejére. Van, aki feketén dolgozik, én feketén élek. Bejelentett állásomban ma a SZETA Egri Alapítványánál dolgozom jogi elsősegély-szolgálatot „nyújtok” „hátrányos” „helyzetű” embereknek. Van vagy száz vercsem (nemversem), időnként a Csillagszálló c. folyóirat ezekből néhányat közread. Hatvan éve egri vagyok, igaz, Egerszalókon lakom. Feleségem Nádasi Erika, aki a színházból él. Szépen vagyunk. „

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés