Megvannak a részletek a március 8-ai zárásról

Megjelent a legújabb Magyar Közlöny, melyből kiderül minden, amire már az egész ország kíváncsi volt. Csütörtökön jelentették be, hogy a járvány miatt szigorítások jönnek, azonban a részletszabályokra eddig várnunk kellett. 

Hatalmas várakozás előzte meg a járvány elleni védekezés során bejelentett legújabb korlátozó intézkedésekről szóló részletszabályokat: mint a Portfolio.hu írta, az új közlöny olyan keresett volt, hogy a nagy terhelés miatt gyakorlatilag teljesen összeomlott a honlap. Ez persze nem is csoda, hiszen – amint arra a 24.hu felhívta a figyelmet – a szigorítások csütörtök 11 órai bejelentése után 24 órával sem jelent még meg a hétfőtől érvényes szabályokat tartalmazó rendelet.

Szerencsére lapunknak sikerült letöltenie a dokumentumot, itt vannak a legfontosabb rendelkezések:

  • Nyitva tarthatnak a következő üzletek: 

– a napi fogyasztási cikket értékesítő élelmiszerüzletek;
– a napi fogyasztási cikket értékesítő egyéb (így különösen illatszert, drogériai terméket, háztartási tisztítószert, vegyi árut és higiéniai papírterméket árusító) üzletek;
– a munkavégzés, a hivatásbeli kötelezettség, a gazdasági, mezőgazdasági és erdészeti tevékenység elvégzéséhez nélkülözhetetlen anyagokat, valamint eszközöket árusító üzletek (így különösen a járművet, a gépet, az alkatrészt, az építőanyagot és eszközöket árusító üzletben), ide nem értve a főtevékenységként szórakoztató és háztartási elektronikai eszközöket forgalmazó üzletet;
– az állateledelt, takarmányt forgalmazó üzletek;
– a mezőgazdasági üzletek, ideértve a műtrágyát értékesítő üzletet és a vágóhidat;
– a kertészeti árudák és faiskolák;
– a piacok és a helyi termelői piacok;
– a gyógyszert, a gyógyászati segédeszközt, az optikai és látszerészeti eszközöket forgalmazó üzletek;
– az állatgyógyszertárak, az üzemanyagtöltő állomások, a nemzeti dohányboltok és az újságosok.

  • Ezek a szolgáltatások működhetnek: 

– közlekedési és a szállítási szolgáltatás;
– magánegészségügyi szolgáltatás, ideértve a szemüvegkészítést;
– szociális szolgáltatás;
– postai, a csomagküldő és a házhozszállítási szolgáltatás;
– totózó és lottózó szolgáltatás;
– járműszerviz szolgáltatás, a mezőgazdasági és iparigép-szerviz szolgáltatás, a háztartásigép-szerviz szolgáltatás, az épületgépészeti szolgáltatás;
– informatikai, kommunikációseszköz-javítási szolgáltatás;
– temetkezési szolgáltatás;
– állategészségügyi szolgáltatás;
– állat-, növényegészségügyi, élelmiszer-vizsgálati laboratóriumi szolgáltatás;
– élelmiszer-feldolgozási szolgáltatás;
– közétkeztetési szolgáltatás;
– állattenyésztési szolgáltatás;
– ügyvédi szolgáltatás;
– biztonsági szolgáltatás;
– épületüzemeltetési és irodai szolgáltatás;
– járműkölcsönzési és gépkölcsönzési szolgáltatás;
– mosási és tisztítási szolgáltatás.

  • A vendéglátó üzletben való tartózkodás az elvitelre alkalmas ételek kiadása és szállítása érdekében, az ehhez szükséges időtartamig megengedett.
  • A nemzetközi nőnapra tekintettel 2021. március 8-án az elsősorban dísznövényt árusító üzlet is nyitva tarthat, aztán be kell zárnia.
  • Tilos továbbá a játékkaszinónak, illetve a kártyateremnek a látogatása.
  • Közterületen, illetve nyilvános helyen mindenki köteles más emberrel a szociális érintkezést – a közös háztartásban élők kivételével – a lehető legszűkebb személyi körre korlátozni, és a másik embertől lehetőség szerint legalább 1,5 méter távolságot tartani.
  • A települések belterületén, az utcán és a közterületen minden 6 éven felüli lakos köteles maszkot viselni. Kivéve az értelmi vagy pszichoszociális fogyatékossággal, illetve az autizmus spektrumzavarral élő személyek.
  • A kijárási tilalmon – este 8 és reggel 5 között – kívüli időben az egyéni szabadidős sporttevékenység külterületen, valamint a települések belterületén egyedül vagy ugyanazon háztartásban élőkkel közösen folytatható, azzal, hogy másoktól legalább 1,5 méter távolságot kell tartani.
  • A jégpályák, az uszodák, az edző- és fitnesztermek és a sportlétesítmények csak versenyszerűen sportolók számára edzésen vagy sportrendezvényen való részvétel céljából látogathatóak.
  • A köznevelési intézmények – az óvoda és a pedagógiai-szakmai szolgáltatást nyújtó intézmény kivételével – és a szakképző intézmények tantermen kívüli, digitális munkarendben működnek. Az óvodákban rendkívüli szünet van érvényben.

A teljes Magyar Közlönyt IDE KATTINTVA lehet megtekinteni vagy letölteni. 

Hirdetés