6 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaMellár Tamás a menekülés útjáról

Mellár Tamás a menekülés útjáról


A Humán Szakemberek Országos Szövetségének (HSZOSZ) elnöke, Poór József szerint a humán erőforrás (HR) menedzsment nem fog eltűnni a gazdaságból, sőt a válságban felértékelődik az ilyen szakemberek munkája.

Poór József szerdán a Pécsett, az Országos Emberi Erőforrás Menedzsment nemzetközi konferenciát megelőző sajtótájékoztatón azt mondta, hogy válságos időszakokban rendre napvilágot látnak a cégek, intézmények HR-részlegeinek leépítéséről szóló elképzelések. Amíg a mostani gazdasági krízis elején még nőtt a HR területén a munkavállalók száma, a szakma képviselői a közelmúltban újra a „célkeresztbe” kerültek.

A Szent István Egyetem tanáraként is dolgozó szövetségi elnök nemzetközi adatokra is hivatkozva hangsúlyozta, hogy a válságban a humán erőforrás menedzsment dolgozóinak nem szűkült, hanem bővült a feladatköre, ugyanis a munkaerő felvétele és képzése mellett egyre több feladat hárul rájuk az elbocsátott alkalmazottakkal, és egyebek mellett a szakszervezetekkel való intenzívebb kapcsolattartásban, a munkaügyi megbeszélésekben, egyeztetésekben.

Poór József szólt arról, hogy a magyarországi kis- és középvállalkozások jelentős része nem engedi, vagy nem engedheti meg magának HR-szakember alkalmazását. Ezeknél a cégeknél rendszerint egy vezető látja el az ezzel kapcsolatos munkát, amely azonban nem olyan hatékony, mint ha erre képzett szakember végezné.

A HSZOSZ elnöke ezért is tartaná hasznosnak, hogy a cégvezetők közül a jövőben minél többen vegyenek részt HR-kurzusokon, ahol  meggyőződhetnek arról, hogy ez fontos terület, „nem lehet csak úgy lesöpörni az asztalról”.

Nagy sebet kell begyógyítani – mondta Mellár

Mellár Tamás közgazdász, a Pécsi Tudományegyetem tanára elengedhetetlennek nevezte a humán erőforrás menedzselését, amit a a hazai foglalkoztatás és aktivitás alacsony szintjével indokolt. A rendszerváltással elveszett másfélmillió munkahelyet nem sikerült újra létrehozni – mondta. „Mindaddig nem lesz magyar fellendülés és stabilizálás, amíg ezt a nagy sebet valahogyan be nem tudjuk gyógyítani” – fogalmazott.

A professzor szavai szerint a gazdasági növekedés kétharmad részét a humán tőke adja, ezért koncentrálni kell a színvonalának emelésére és bővítésére. „A válságot eddig sokkal jobban vészelték át azok az országok, ahol a humán tőke magasabb színvonalú, ahol képzettebb szakemberek és jobb oktatási háttér áll rendelkezésre.” – jegyezte meg. Mellár Tamás úgy látja: nem csökkenteni, hanem növelni kell a humán erőforrásra fordítandó összegeket, mert „ez a menekülés lehetséges útja.”

Az Országos Emberi Erőforrás Menedzsment konferencia mintegy 150 résztvevője szerdán több mint 50 előadást hallhat a humán erőforrás menedzsmentet érintő legfontosabb kérdésekről. Az eseményen bemutatták az Átalakuló emberi erőforrás menedzsment című könyvet, amely 51 oktató és gyakorló szakembernek köszönhetően ismerteti a HR-szakma aktuális helyzetét.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő