A Pécsi Törvényszék 8 év börtönre és 9 év közügyektől eltiltásra ítélte emberölés bűntettének kísérlete miatt azt a férfit, aki mellkason szúrta ismerősét, majd elvágta mindkét Achilles-ínját.

A vádirat szerint a vádlott férfi 2001-ben ismerkedett meg a sértett férfivel, majd két évig egy lakásban laktak. A sértett 2004-ben külön költözött, csak évente találkoztak ismerősével, aki néha meglátogatta, és nála töltött néhány napot.

2016 novemberében a vádlott megjelent a sértett lakóhelyén és felajánlotta neki, hogy az általa hozott fagyasztott csirkét együtt készítsék és fogyasszák el.
Másnap délelőtt együtt elmentek a közeli élelmiszerboltba vásárolni, amelynek során a sértett 4 liter bort is vett. A nap folyamán ezt közösen elfogyasztották, amitől mindketten ittas állapotba kerültek.

A délután folyamán összevesztek, majd a vádlott nekiment a sértettnek és többször ököllel megütötte az arcát. A vádlott ezután az asztalon található kések közül egyet magához vett és a sértett felé szúrt. A sértett védekezett, a kés pengéjére tenyerével erősen ráfogott, ezért a szúrás nem érte el. A vádlott ekkor felhagyott a bántalmazással, majd később, amikor a sértett ülő helyzetben, a falnak támaszkodott, egy alkalommal a mellkasán megszúrta őt. Ezt követően a vádlott a sértett mindkét lábát felemelte, melynek során a jobb és bal bokáját megszúrta, és mindkét lábán az Achilles-ínt elmetszette.

A sértett nem tudott felállni, az ágyban feküdt fél órát, amikor a vádlott ismét ököllel ütötte és a sértettre térdelt.

A vádlott, miután abbahagyta a sértett bántalmazását, az éjszakát a sértett lakásában töltötte, miközben a sértett az ágyában feküdt.

A vádlott az érkezése után két nappal az esti órákban távozott a házból. A sértett az éjszakát a házban töltötte, majd másnap a délutáni órákban értesítette a mentőket.

A sértett mellkasát ért sérülés súlyos, életveszélyes volt.

Az ítélet ellen a vádlott és védője enyhítés érdekében fellebbezett, az ügyész a fellebbezés bejelentésére három nap határidőt tartott fenn.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés