5 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaMelyik tyúk legyen a megye legszebbje?

Melyik tyúk legyen a megye legszebbje?

Szakavatott zsűri dönt majd arról, hogy mely tyúkanyóra kerül a képzeletbeli baranyai korona a hétvégén megrendezendő vokányi szárnyas napon. 

Lesz dínom-dánom, eszem-iszom a pénteken 18 órakor induló, a Pécstől néhány kilométerre fekvő vokányi Szárnyas Falunapon. Pénteken ugyan még egy kis rövid program lesz megnyitóval, ám azt követően, szombaton már reggel 8 órakor startol a szárnyas főzőverseny, amelyet szentmise, fotóvetítés és egy kis klasszikus zene szakít  meg.

A finom baromfikból készült ételeket ezt követően zsűrizik, majd el is fogyaszthatják a falunapra érkezők. Mivel a nap a szárnyasok körül forog, ezért galambkiállítás is színesíti a programot.

– Az öltet onnan eredt, hogy édesapám évtizedek óta foglalkozik galambokkal, s ilyenkor, ősszel már meg tudjuk mutatni a fiatal galambokat is – mondta a főszervező, Bálint Zsoltné Eibel Izabella. – Szerettük volna azonban nemcsak a galambokat megmutatni, hanem egy tematikus, kulturális elemekkel is megtűzdelt falunapot szervezni.

Így délután gyermekelőadások, táncbemutatók várják a publikumot, miközben egész nap agyagszobor kiállítást, fafaragó tárlatot is megtekinthetnek az érdeklődők. Lesz borudvar és kézművesvásár is. Nem mellőzték a humort sem a szervezők, ezért kerül sor a sokak által várt baromfi szépségversenyre.

– Először nem gondoltuk, hogy ekkora sikere lesz, de már 58 nevezés érkezett a versenyre, van, aki már rövid mondókát is kitalált a kedvence bemutatására – tette hozzá a szervező.

A napot batyus bál zárja majd.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő