A menekült gyerekek itt maradhatnak

Meg kell ismerni a szükségletüket

Csak az idén nagyjából hétezer, kísérő nélküli kiskorú menedékkérőt regisztrált a bevándorlási hivatal; kérelmüket sürgősséggel tárgyalják, s ha nincsenek meg a nemzetközi védelem feltételei, akkor sem biztos, hogy visszatoloncolják őket – írja az MTI.

A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) a lap megkeresésére közölte: a június végi állapotot tükröző adataik alapján 6529 menedékkérő volt kísérő nélküli kiskorú.

A családdal érkező kiskorúak esetében a menekültügyi eljárás ugyanúgy zajlik, mint a felnőtt kérelmezőké. Vagyis őket is a hivatalhoz tartozó befogadóállomások egyikén helyezik el, értelemszerűen a családjukkal együtt, a BÁH pedig szállást, étkezést, továbbá egészségügyi szolgáltatást biztosít számukra. A gyermekek esetében gondoskodik az életkoruknak megfelelő ellátásról, így a felnőttekkel szemben napi ötszöri étkezés és az alapfokú oktatáshoz való lehetőség is adott számukra.

Más eljárás érvényesül a kísérő nélküli kiskorúak esetében, akiket gyermekvédelmi intézményben helyeznek el, képviseletükre pedig úgynevezett gyermekvédelmi gyámot rendelnek ki.

A kísérő nélküli kiskorúaknál a visszaküldés tilalma akkor is fennáll, ha a kérelmező esetében a családi egység nem állítható helyre, illetve állami vagy más gondoskodás nem érhető el az adott országban – tájékoztatta a lapot a hivatal.

Hirdetés