5 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapHírzónaHelyi hírekMennyiségben és minőségben is jeleskedik a baranyai alma

Mennyiségben és minőségben is jeleskedik a baranyai alma

Az előzetes termésbecslések alapján idén mintegy 450 ezer tonna almatermés várható az országban, ami közel huszonöt százalékkal elmarad az átlagtól. Azonban a baranyai almater­mesztők nem sokat éreztek ebből: a helyi termés nem csak mennyiségben, minőségben is jeleskedik – írja a Bama.hu.

Idén az országos hozamcsökkenést részben a tavaszi fagyok miatti lokális kiesések okozzák. Míg két éve, hasonlóan az ideihez, nagyon kevés alma termett, addig 2018-ban rekordmennyiségek voltak az almatermesztésben meghatározó országokban. Ez pedig drasztikusan alacsony árakat okozott, ami több hazai termelőnek is komoly gondokat jelentett. Ugyanis míg 2017-ben körülbelül 56 forint volt a felvásárlási ár, tavaly a bőséges termés miatt átlagosan 19 forintra csökkent.

Pillmann Gábor ügyvezető növényvédelmi irányító és almatermesztő elmondta, hogy a megyében egyelőre úgy látszik, jó a helyzet, annak ellenére, hogy más megyékben rengeteg almát megkárosított többek között a változékony időjárás. A jó termés fő oka a szakmai hozzáértés és a megfelelő növényvédelem.

Két évvel ezelőtthöz hasonlóan, idén az alma piaci árait meghatározó Lengyelországban is gyenge termést várnak, ami azt jelzi előre, hogy emelkedni fog az alma ára.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő