8 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaMerényletekre készültek Belgiumban

Merényletekre készültek Belgiumban

Merényletekre készülő feltételezett terroristákat fogtak el Belgiumban, a gyanúsítottak az ünnepek alatt terveztek lecsapni Brüsszel több jelképes helyszínén – közölte kedden a belga szövetségi ügyészség.


A Le Soir című francia nyelvű belga napilap arról számolt be keddi számában, hogy a rendőrség terrorizmussal kapcsolatos ügyekben december 27-én és 28-án több házkutatást tartott a brüsszeli régióban, illetve a flamand Brabant és a vallon Liége tartományban.
A vádhatóság tájékoztatása szerint hat embert bevittek kihallgatásra, és közülük kettőt letartóztattak. Őket azzal gyanúsítják, hogy súlyos terrorcselekményeket készültek végrehajtani az év végén Brüsszelben.
A két férfi kilétét egyelőre nem hozták nyilvánosságra, mindössze annyit tudni róluk, hogy egyikük állítólag egy terrorcsoport vezetője, és embereket toborzott terrorcselekmények végrehajtására, és a másik letartóztatott személy is fontos szerepet töltött be a szervezetben.
A szövetségi ügyészség szerint a házkutatások során katonai egyenruhákat és az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista terrorszervezettől származó propagandaanyagokat találtak, fegyvereket vagy robbanószert azonban nem.
A belga titkosszolgálatok hétfő este arra figyelmeztették a hatóságokat, hogy a „következő napokban, az ünnepek alatt” támadás érheti a brüsszeli főteret, a rendőrkapitányságokat és a biztonsági erők tagjait.
Ugyan a legmagasabb szintű, négyes fokozatú terrorfenyegetettségi készültséget nem rendelték el, mert a szakhatóságok úgy látják, egyelőre nem áll fenn „közvetlen veszély”, azonban fokozták a biztonsági intézkedéseket a rendőrőrsökön, és különleges óvintézkedéseket vezettek be az utcákon járőröző rendőrök és katonák védelmére – közölte a belga nemzeti válságközpont szóvivője.
Az eddigi információk szerint a most őrizetbe vett gyanúsítottaknak nincs köze a november 13-i párizsi merényletekhez, amelyekben százharminc ember vesztette életét.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő