Mesterházy: kedvező az MSZP ajánlatának fogadtatása

Kedvezően fogadták az együttműködésre vonatkozó MSZP-s ajánlatot a párt által megkeresett demokratikus ellenzéki szervezetek – mondta Mesterházy Attila szocialista pártelnök csütörtökön Pécsen sajtótájékoztatón.

A politikus közölte: a partnerségen alapuló tárgyalássorozattal kapcsolatos megkeresést egyetlen érintett szervezet sem utasította el, a válaszuk az volt, hogy tárgyalnak róla, megbeszélik, és ez már biztató az MSZP számára.

Mesterházy Attila szerdán jelentette be az MSZP kezdeményezését, hogy a “demokratikus szervezetek” 2013 első négy hónapjában szakpolitikai terveikről tárgyaljanak, majd a programok egyeztetése után közösen készüljenek fel a regisztrációs kampányra. Ez vezethet el ahhoz, hogy a jövő év végén közös egyéni jelölteket és közös listát állítanak a választásokra – jegyezte meg.

A Szövetség a változásért elnevezésű javaslatcsomagot az Együtt 2014 választói mozgalom alapítóinak – a Bajnai Gordon vezette Haza és Haladás Egyesületnek, a Milla Egyesületnek és a Magyar Szolidaritás Mozgalomnak -, az LMP-nek, a Demokratikus Koalíciónak, a 4K!-nak, a Magyarországi Szociáldemokrata Pártnak és az Árok Kornél elnökölte Szövetségben, Együtt Magyarországért pártnak küldték meg szocialisták.

Mesterházy Attila pécsi sajtótájékoztatóján azt mondta: az együttműködésre vonatkozó ajánlattal “az MSZP minden kártyáját kiterítette”, sohasem volt még példa ugyanis arra, hogy a párt egy elnökségi előterjesztése száz százalékban nyilvános lett volna. “Azt szerettük volna elérni, hogy mindenki lássa, a szándékunk nyitott, őszinte és partnerségen alapul” – fűzte hozzá.

A politikus szólt arról is, hogy az MSZP folytatja saját szervezeteinek felkészítését a regisztrációs kampányra és a választásokra. “Egy erős, hatékony szocialista párt egy szövetségben nagyobb részt tud vállalni, nagyobb erőkkel tud hozzájárulni az együttműködéshez” – jelentette ki.

Tóth Bertalan, az MSZP pécsi közgyűlési frakcióvezetője beszámolt arról, hogy a szocialisták csütörtökön Pécsen elindították a Kormányváltás 2014 elnevezésű akciójukat, amelynek keretében kitelepülésekkel és különböző rendezvényekkel egészen a választásokig jelen lesznek a köztereken.

Hirdetés