13 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaMigránsok az osztrák határ felé

Migránsok az osztrák határ felé

Menekültek csoportja indult el Vámosszabadiból Győr irányába. A pakisztáni migránsok állítólag Németország felé tartanak, bár a magyar határt nem legálisan nem léphetik át. A rendőrség nem tud út mellett sétáló menekültekről – írja az Origo.

Menekültek kisebb csoportja indult el szombaton délután a vámosszabadi menekülttáborból. A zömében pakisztáni származású migránsok jelenleg a 14-es főúton, Győr felé haladnak – jelentette a helyszínről az állami M1 televízió tudósítója. Az út szélén gyalogló emberekről az állami tévé honlapjára is feltettek egy videót.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságon nem tudnak arról, hogy tömegével hagynák el a vámosszabadi menekülttábort az ott lakók.

Tóth Gabriella rendőr alezredes azt is elmondta, hogy ha így lenne sem történne semmi, mert a befogadó tábor nyitott intézmény, a lakók bármikor elhagyhatják, és országon belül szabadon közlekedhetnek.

Az állami tévé beszámolója szerint a migránsok tudják, hogy jelenleg tilos átlépniük a magyar határt, ennek ellenére ők mindenképpen szeretnének eljutni Németországba.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő