Milliárdos károkat okoztak az elmúlt napok óriási viharai

Csaknem tízezer kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz a múlt heti viharok miatt, a társaságok úgy kalkulálnak, hogy a következő hetekben akár az egymilliárd forintot is elérheti a kifizetések összege – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) hétfőn.

A tájékoztatás szerint a lakossági bejelentések mellett jelentős számban és nagyobb kárösszeget megjelölve érkeztek ipari létesítmények, illetve középületek megrongálódásáról szóló értesítések is.

Az évnek ebben a részében a kárbejelentések száma és a várható kárösszeg is szokatlanul nagynak számít – jelezte a Mabisz.

Mivel a következő napokban is nagy erejű szélviharokra lehet számítani az ország több térségében, így a február biztosítási szempontból várhatóan felzárkózik majd a hagyományos május–augusztusi viharszezon által okozott károkhoz – tette hozzá a szövetség.

Az elmúlt tíz évben a nyári időszakban összesen 1,25 millió káresetet regisztráltak a biztosítók, több mint 86 milliárd forint értékben. A tavalyi május–augusztusi viharmérleg körülbelül 4,1 milliárd forintnyi kifizetéssel zárult csaknem százezer, egyéni és társasházak részéről érkezett bejelentés nyomán. Ebben az összesítésben nincsenek benne a mezőgazdasági károk és az időjárás miatt az ipari létesítményekben, közintézményekben keletkezett rongálódások.

A biztosítók arra kérik az ügyfeleket, hogy a viharok által okozott károk keletkezése után minél előbb tegyék meg bejelentésüket.

A kárszemléig – amelyet a társaságok a bejelentést követően néhány napon belül igyekeznek elvégezni – csak a legszükségesebb állagmegóvási munkálatokat végezzék el, és lehetőleg készítsenek mindenről fényképfelvételeket. A kisebb összegű lezárt károk esetén számíthatnak arra, hogy a kifizetések napokon belül megtörténnek.

A Mabisz arra is felhívta a figyelmet, minden nagyobb lakáskorszerűsítés után célszerű felülvizsgálni a biztosítást, hogy a szerződéses összeg elegendő lehet-e a helyreállításra vagy az ingóságok pótlására egy nagyobb kár bekövetkezése esetén.

A több mint négymillió hazai lakóingatlan 72-73 százaléka rendelkezik lakásbiztosítással. A piacon erős a verseny, tizenkét társaság kínálja több tucat lakástermékét, amelyek közül az elemi károk kockázatait fedező alapbiztosítások már havi néhány ezer forintért is elérhetőek – közölte a biztosítók szövetsége.

Kiemelt képünk illusztráció.

Hirdetés