Egymilliárdot kell visszafizetni az államnak

Egymilliárd forint uniós támogatást kell visszafizetnie annak a cégnek, amely a Pécsi Tudományegyetem kezdeményezésére jött létre. A társaság lézerközpontot alakított ki Kertvárosban, de több mint egy éve nem fér hozzá gépeihez, kutatási anyagaihoz. A szövevényes ügyben több peres eljárás is folyamatban van, a rendőrség is nyomoz.
A Dél-Dunántúli Kooperációs Kutatási Központ Innovációs Nonprofit Zrt. (DDKKK) még 2008-ban nyert el egymilliárd forintot kutatásfejlesztésre, a központ létrehozására, a lézertechnológia fejlesztésére. A pénzből alakították ki egy bérleményben a 2009-ben Kertvárosban átadott lézerközpontot, ahova közel 200 millió forint értékű gépeket helyeztek el.

hirdetés

A lézerközpontban helyet kaptak más, hasonló profilú társaságok is, így például szemészet is volt az épületben, amelyet mindannyian egy cégtől béreltek, amely azonban – a tulajdonos szerint 150 milliós – tartozást halmozott fel. A tulajdonos ezután felmondta a bérleti szerződést, s kitessékelte a bent lévőket még tavaly februárban.

Mint azt a Kooperációs Kutatási Központ ügyvezető igazgatója, Sánta Imre elmondta, valóban volt tartozásuk, ám szerinte 30 millió forintról volt csak szó, ezzel együtt érthetetlennek tartja a tulajdonos eljárását. Mint mondta, kizárásuk után jogerős végzéssel sikerült ugyan visszamenniük az épületbe, de ott egyetlen, az uniós pályázat igazolásához szükséges dokumentumot, kutatási anyagot, a pályázaton nyert gépet, lézerberendezést nem találtak. Szerinte mindent elszállított onnan ugyanis a tulajdonos, ezeket mintegy „zálogként” tartja elzárva.

A zrt. így nem is tudta az uniós pályázatát annak rendje és módja szerint lebonyolítani, ezért hiába kért haladékot a program megvalósítására, nem kapott. A pályázatot odaítélő irányítóhatóság pedig a teljes támogatási összeg visszafizetésére kötelezte őket.

Sánta szerint erre aligha lesz módjuk, s így hamarosan elindul a cég ellen a felszámolási eljárás. Hozzátette: az ügyben több peres eljárás is van, s elképzelhetőnek tartja, hogy néhány éven belül bírósági úton visszaszerzik a gépeket, ám addigra a DDKKK már megszűnik.

A Kooperációs Kutatási Központ a Pécsi Tudományegyetem kezdeményezésére jött létre, s a cégben a legnagyobb, 11,6 százalékos tulajdonosi hányadot is képviseli, vezetője is az universitas alkalmazottja. Ennek ellenére úgy véli, kár nem érheti az egyetemet az ügyben.

Szerinte nemcsak őket, hanem az államot is kár érte, hiszen nem tudnak elszámolni a pályázati pénz felhasználásával az unió felé.