Második alkalommal rendezi meg július 21-én a Dunamenti Halfesztivált Mohácson a baranyai város német nemzetiségi önkormányzata, amelyre Magyarország mellett idén Horvátországból és Szerbiából is várnak halfőző mestereket, csárdásokat, valamint szabadidős halászléfőző csapatokat.

A gasztrofesztivál célja, hogy bemutassa Duna-menti halételeket, köztük természetesen a mohácsi halászlét – mondta el az MTI-nek Illés Richárd német nemzetiségi önkormányzati képviselő, az esemény főszervezője. A fesztivál egyik kiemelte résztvevője lesz ebben az évben a Magyar Halkolbász Lovagrend, a város millenniumi emlékművénél halgasztronómiai udvart is kialakítanak – tette hozzá. Illés Richárd beszámolt arról, hogy legalább tíz halfőző mestert várnak a rendezvényre a többi között Szigetszentmiklósról, a horvátországi Kopácsról és Csúzáról, valamint a szerbiai Bezdánból is.

A fesztivál ideje alatt a közönség is elkészítheti és el is fogyaszthatja kedvenc halászlevét, így várják a baráti társaságokból álló főzőcsapatok jelentkezését.

Illés Richárd becslése szerint ez utóbbi programelem keretében mintegy ezerötszáz ember fog főzni a Duna-parti városban. A fesztivál ideje alatt pedig végig árusítanak majd mohácsi halászlevet, kopácsi csíptetős pontyot, de sült pisztráng, halpörkölt, grillezett halak és halszendvics is várja a résztvevőket.

A közönség szórakoztatásáról – mások mellett – német nemzetiségi zenekarok és tánccsoportok, helyi együttesek, illetve Badár Sándor humorista és Wolf Kati gondoskodik majd. A programokat hajnalig tartó utcabál zárja.

Hirdetés