Mindenkiből lehet hős Pécsen

Közös jótékonysági akciót indít a Pécsi Tudományegyetem és a Be My Hero csapata, mely során tartós élelmiszereket gyűjtenek a rászorulók számára. A cél, hogy minél többen csatlakozzanak a gyűjtéshez, s váljanak ezáltal igazi hőssé – közölte a PTE. 

hirdetés


A Be My Hero meglátása szerint a hőstettekhez nem kellenek emberfeletti képességek, csupán összefogásra és jó szándékra van szükség, hogy bárki valódi hőssé válhasson mások szemében. A csapat jótékonysági akciói során elsősorban azoknak szeretne segíteni, akik önhibájukon kívül kerültek nehéz helyzetbe.

A jelenlegi gyűjtés során a segíteni akaróknak annyi a dolguk, hogy a megvásárolt konzerveket vagy egyéb tartós élelmiszereket a kijelölt gyűjtőpontokra szállítják, melyek listája lent olvasható.
Az adományokat a Vöröskereszt juttatja el a nélkülözőkhöz.

Akik csatlakoznak a gyűjtéshez, részt vehetnek a Hero Challenge játékban. Ők, miután elvitték a konzerveket a gyűjtőpontok egyikére, megörökítik egy fotón vagy videón a „hőstettet”, amit feltöltenek saját Facebook üzenőfalukra. Megjelölik a bejegyzésben a Be My Hero oldalát, valamint három barátjukat, akiket kihívnak a Hero Challenge-re, így bevonva mind több embert a jótékonysági játékba. A résztvevők között 20 db Be My Hero pólót sorsolnak ki, melyeket a Zsolnay Fesztivál & Egyetemi Napok fellépői dedikálnak!

A PTE Egyetemi Hallgatói Önkormányzata is csatlakozott a játékhoz. A megvásárolt konzerveken és tésztákon kívül más területre is kiterjesztettük a karitativitást: a Zsolnay Fesztivál & Egyetemi Napok 2. napjára meghívtuk a Vöröskereszt véradó szolgálatát, hogy a fesztiválra kilátogatók is adhassanak vért.

Az összegyűjtött konzervekből a Zsolnay Fesztivál & Egyetemi Napok első délutánján várat építünk, melyet ünnepélyes keretek között átadunk a Vöröskereszt munkatársainak. Reméljük, hogy minél nagyobb várat tudunk építeni, minél több rászoruló embernek segítve ezzel!

Gyűjtőpontok:

• PTE EHÖK 7622 Pécs, Vasvári Pál utca 4.
• PTE ÁJK HÖT 7622 Pécs, 48-as tér 1.
• PTE ÁOK HÖK 7624 Pécs, Szigeti út 12.
• PTE BTK HÖK 7624 Pécs, Ifjúság útja 6.
• PTE ETK HÖK 7621, Pécs, Szepesy I. u. 1-3.
• PTE FEEK HÖK 7622 Pécs, Szántó Kovács János u. 1/B.
• PTE IGYK HÖK 7100 Szekszárd, Rákóczi u.1.
• PTE KTK HÖT 7622 Pécs, Rákóczi út 80.
• PTE MK HÖK 7622 Pécs, Zsolnay Vilmos utca 16.
• PTE PMMIK HÖK 7624 Pécs, Boszorkány utca 2.
• PTE TTK HÖK 7624 Pécs, Ifjúság útja 6.
Illetve a Zsolnay Fesztivál & Egyetemi Napok bejáratánál (május 1-2-3-án a Zsolnay Negyedben)!