Mit jelent nekünk, ha kivonul egy bank?

Az MKB-t előbb-utóbb el kell adni, a CIB, az Erste és a Raiffeisen pedig nem érzi jól magát Magyarországon. Ez azonban nem jelent feltétlenül kivonulást. És mit jelent az ügyfeleknek? – teszi fel a kérdést e nol.hu.

hirdetés

A Népszabadság online kiadásának beszámolója szerint a következő fél-másfél évben a nyolc hazai nagybankból négy kivonulhat Magyarországról. Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke mondta ezt, aki szerint a megoldást részben a magyar tulajdonú kis- és középbankok szerepének erősítése jelenti, de az is elképzelhető, hogy új magyar hitelintézetek jönnek létre vagy veszik át a kivonuló nagybankok portfólióját.

A jegybankelnök azt sem zárja ki, hogy a következő időszakban a keleti nyitás keretében új keleti, ázsiai bankok jönnek Magyarországra és lépnek a kivonuló külföldi pénzintézetek helyébe.

Az nem derült ki, hogy Matolcsy György mely bankokra gondolt, de a négy között biztosan ott van az MKB. Anyabankja, a bajor Bayerische Landesbank 2009-ben kapott tízmilliárd eurós segítséget, amelyért cserébe a csoport átszervezését és annak részeként 2016-ig az MKB értékesítését vállalta.

Borítékolhatóan nem fog viszont kivonulni Magyarországról az OTP, és valószínűleg – ha nem is a legjobban, de – elvan itt az utóbbi években is nyereséget termelő Budapest Bank és a K & H. (Előbbi ráadásul szorosan kötődik a GE-csoport egyéb magyarországi érdekeltségeihez, míg az utóbbi száz százalék alatti hitel/betét mutatójával nincs rászorulva az anyabanki forrásokra.) Szintén stabilan nyereséges az UniCredit, bár régiós vezetője, Gianni Franco Papa december elején Bécsben a Reuters beszámolója szerint arról beszélt, hogy ha a magyar kormány újabb terheket vet ki a bankokra, akkor újra kell gondolniuk magyarországi jelenlétüket. A hír megjelenése után gyakorlatilag azonnal az UniCredit közleményben cáfolta, hogy a kivonuláson gondolkodnának, a bank szerint félreértették Gianni Franco Papát.

Évek óta masszív veszteséggel küzd viszont a CIB, az Erste és a Raiffeisen, az anyabankok vezetői pedig időről időre komoly kritikával illetik azt az üzleti környezetet, amelyben a magyar érdekeltségüknek működnie kell, sőt, néha még ennél is továbbmennek. A CIB tulajdonosa, az Intesa Sanpaolo vezérigazgatója, Enrico Cucchiani például tavasszal rémálomnak nevezte a magyar pénzügyi szektor helyzetét, és kilátásba helyezte, hogy a csoport kész csökkenteni itteni aktivitását. Időről időre keményen fogalmaznak az Erste és a Raiffeisen vezetői is, utóbbi bank esetében pedig november végén már arról szóltak a hírek, hogy több, magyar leánybankra érkezett ajánlatot is vizsgálnak Bécsben.

A banki ügyfelek számára azonban a „kinél” valószínűleg érdekesebb a „hogyan”, vagyis hogy mire számíthatnak, ha a számlájukat vezető, hitelüket folyósító, megtakarításukat kezelő pénzintézet egyszer csak bejelenti, hogy veszi a kalapját. Röviden: semmire. Egy bank is jelenthet ugyan csődöt, ám felelősen gondolkodó, nyugat-európai kultúrát képviselő pénzintézetek ezt nem tehetik meg. Egyrészt lemoshatatlan foltot ejtene a hírnevükön, másrészt mivel a nagybankok jellemzően a régió több országában is jelen vannak, a pánikhatás miatt még súlyosabb veszteséggel kellene szembenézniük (például a szlovák ügyfelek nem hinnék el, hogy ami megtörtént nálunk, nem eshet meg velük is), harmadrészt egy ilyen akció csak tovább növelné a már elszenvedett mínuszokat. Az anyabank keresztet vethetne az itt befektetett tőkéjére, és valószínűleg soha nem látná viszont azt a pénzt sem, melyet hitelként adott leánybankjának, hogy az itt kihelyezve fialtassa azt. Mindezek egy nagybank esetében további súlyos, százmilliárdokban mérhető veszteséget jelentenének.

Az egyetlen járható út ezért az itteni érdekeltség eladása, vagy a magyarországi tevékenység fokozatos leépítése, esetleg ezek kombinálása. Egy bank eladásából az ügyfelek nagyjából annyit vesznek észre, hogy már nem az a név szerepel a havi számlaértesítőn vagy a bankfiók bejárata felett, mint korábban – így volt ez például az elmúlt egy évben a Banco Popolare vagy a Volksbank esetében is. Az átvevő bank persze követhet eltérő üzletpolitikát, de például a szerződések egyoldalú módosításában az átvevő bankot is ugyanúgy kötik a jogszabályok.

A tevékenység leépítése annyit jelent, hogy csak a korábban kihelyezett hiteleket, begyűjtött megtakarításokat kezeli a bank. Az ügyfelekkel való elszámolás évekig, egy jelzálog-hitelezésben érdekelt bank esetében akár egy évtizedig is eltarthat, ez idő alatt azonban az ügyfelek végig ugyanazzal a pénzintézettel maradnak kapcsolatban –mint például a Credigen esetében, amely 2010 óta építgeti le hitelállományát. Az ügyfelek ilyenkor legfeljebb annyit érzékelnek, hogy például karácsony közeledtével nem hívja őket egy ügyintéző, hogy a bank legújabb, akciós folyószámlahitel- vagy hitelkártya-ajánlatát ismertesse.