Mocsokban, erőszakosan nevelték lányaikat az egymást is bántalmazó szülők

Öt rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt a Komlói Járásbíróság 2020. október 5-én megtartott előkészítő ülésén O.T. elsőrendű vádlott nőt 1 év 5 hónap börtönre, O.L. másodrendű vádlott férfit pedig 1 év 2 hónap börtönre ítélte. Mindkét esetben az ítélet végrehajtását 2 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztette.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a két vádlott 1997 óta élettársak, azóta hat gyermekük született, közülük az öt sértett 1998-ban, 2002-ben, 2004-ben, 2007-ben és 2009-ben.

A vádlottak, gyermekeikkel egy kis baranyai településen éltek saját családi házukban – ez egy ikerház egyik fele. Borzalmas állapotok uralkodtak, a nyolc ember rendelkézésére egy szoba, előtér, konyha és fürdőszoba állt csupán. 2007 óta a vádlottak csak nagyon ritkán takarították a szobákat – és akkor is csak a gyermekvédelmi hatóság felszólítására.

A házban jellemző volt, hogy mindenütt koszos ruhák voltak szétdobálva, a konyhában mosatlan edények, ételmaradékok szétszórva, melyeket a legyek beleptek. A fürdőszobában a kádat, mosdót nem takarították, a lefolyó mellett ürüléket talált a gyermekvédelem munkatársa. A vizet közkútról hordták a házba, a gyerekeket abból csak ritkán mosdatták.

A gyermekjóléti szolgálat 2013 decemberében védelembe vette a gyermekeket.

A családban nevelkedő öt lányra jellemző volt, hogy koszosan, ápolatlan hajjal, körömmel, szennyezett ruhában mentek iskolába, továbbá gyakran fordult elő fejtetvesség is. A gyerekek gyakran hiányoztak az iskolából, a hiányzások több esetben indokolatlanok voltak, ezért igazolatlannak minősültek.

A gyerekeknek a lakásban külön fekhelyük, ágyneműjük nem volt, többen aludtak együtt közös ágyon, a fekhelyek koszosak voltak. Napirendjük nem volt, világos szabályok nem voltak felállítva, ezért gyakran ellenszegültek a vádlott szüleiknek.

A szülők is veszekedtek

A vádlottak a lakásban gyakran durván veszekedtek a gyerekek előtt, a másodrendű vádlott gyakran részegen ment haza munka után, ilyenkor az elsőrendű vádlottal veszekedést kezdeményezett, melynek során trágár kifejezésekkel szidták egymást, majd az elsőrendű vádlott a gyerekekkel a közeli játszótérre menekült, ott várták meg, míg a másodrendű vádlott elaludt. 2015. évet megelőzően előfordult, hogy veszekedés során a férfi késsel fenyegette élettársát, aki ezért benzint locsolt szét a lakásban, majd azt meggyújtotta. A keletkezett tüzet a gyerekekkel együtt oltották el a vádlottak.

Más alkalommal veszekedés közben az elsőrendű vádlott egy késsel önmagát szúrta hasba a gyerekek előtt.

2015. május 13. napján a családgondozó a család meglátogatása során olyan koszt, bűzt, szemetet talált a házban, hogy a gyerekeket azonnali hatállyal kiemelték a családból és egy pécsi befogadó otthonba szállították őket. A vádlottak ezt követően kb. két hónap alatt a lakást rendbe hozták, így 2015 júniusában minden gyerek hazatérhetett.

A vádlottak mellett jelenleg már csak két lány nevelkedik, a másik különböző befogadó otthonokban neveli – részben kiskorúan szült – gyermekeit, szüleikkel nem tartják a kapcsolatot. Ugyan korábban már próbáltak újra közeledni hozzájuk, de a kapcsolatfelvétel a szülők magatartása miatt nem valósult meg.

A legkisebb, 11 éves gyermek jelenleg is 2. osztályos az általános iskolában, mert évet ismétel. Tanulási nehézségekkel küzd, társai nem barátkoznak vele, mert a kislány általában koszos ruhában, áporodott szagúan megy iskolába.

Lopást is elkövetett az elsőrendű vádlott

A fenti szülői kötelezettségszegéseken túl az elsőrendű vádlott 2019. január 10-én, az akkor 12 éves gyermekével és egy fiatalkorú ismerősével bement a pécsi Árkád Üzletház egyik élelmiszerboltjába. Az üzletben édességet, szalámit, kávét, mosóport pakoltak a bevásárló kosárba, majd egy nem működő pénztár mellett mindent a gyermek hátizsákjába tettek. A pénztártól az összesen 34.814 Ft értékű áruk kifizetése nélkül távoztak.

Mind az öt gyermeknél személyiségbeli eltérést és veszélyeztetettséget igazolt a pszichológus szakértői vizsgálat. Ezek nyilván összefüggésbe hozhatók a szülői-gondviselői kötelezettség elmulasztásával, elhanyagolással, bántalmazással. Mindkettő részéről durva érzelmi zsarolásokkal telített viszonyulás volt a gyermekek irányába.

Az ítélet jogerős.

Hirdetés