5 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaMozgalmas napok a Gandhiban

Mozgalmas napok a Gandhiban

A Gandhi gimnázium tanulói már túl vannak egy erdélyi körúton, de mozgalmas napok várnak még rájuk az iskolában. Erről szóló közleményüket szó szerint közöljük.

„A tanórán kívüli ismeretszerzésről szól az idei tanév hajrája a Gandhi Közalapítványi Gimnázium és Kollégiumban. Az erdélyi körúton résztvettek csak e hét keddjén értek haza, de szerdán máris Gandhi túra vár a diákokra, csütörtökön pedig Egészségnapot tartanak az iskolában. Európa első roma nemzetiségi, érettségit adó intézménye e programokkal is igyekszik plusz élményekkel gazdagítani a hátrányos, illetve halmozottan hátrányos helyzetű tanulóit.

A körutazásra annak köszönhetően kerülhetett sor, hogy a gimnázium pályázati támogatást nyert rá az Emberi Erőforrások Minisztériumától. Múlt pénteken 106 diákból és 28 felnőttből álló csapat vágott neki az útnak, hogy négy nap alatt aztán Erdély számos értékével ismerkedhessen meg. A gandhisok megnézték többek közt Aradon a vértanúk emlékművét, Farkaslakán Tamási Áron sírját, Kolozsváron pedig Mátyás király szülőházát; jártak Csíkszeredán, Marosvásárhelyen és Korondon is, sőt a Medve-tó, a Gyilkos-tó és a Békásszoros megtekintése sem maradt ki a programjukból.

A 10. a-s Kalányos Pétert elsősorban a természeti látványosságok nyűgözték le: – Az is jó volt, hogy magyarul beszélhettem. Viszont a táj, ami a pár nap folyamán körülvett, lenyűgöző. Leírhatatlanul szépek a hegyvidékek, a vízesések és a városok is! Egyedülálló élmény volt, hogy láthattam mindezt.

A gimnázium igazgatója azt mondja, diákjaik túlnyomó része életében először jutott el külföldre: – Már ez is óriási dolog volt számukra, ráadásul rengeteg földrajzi, történelmi és irodalmi ismeretet szerezhettek – mutat rá Déri Ildikó. – Közösségépítésnek szintén kiváló volt az út, ráadásul tanulóink határon túl élő magyarokkal is találkozhattak – arról nem is beszélve, hogy a román emberekkel is tudtak kommunikálni, hiszen iskolánkba beás cigányok is járnak, de mindenkinek tanítjuk a nyelvet, márpedig az a román nyelv archaikus változata.

A keddi hazaérkezés után a gandhisoknak nem sok idejük maradt pihenni, hiszen szerdán már a Gandhi túrának kell nekivágniuk. Ez a Pécs környéki, egésznapos program egy erdei csapatvetélkedő, melyet hagyományteremtő céllal szerveztek meg. Az egyes állomásain különböző feladatok várnak a versengőkre, akik elsősorban az emberi jogokkal kapcsolatos ismereteikről, valamint a jó együttműködésükről tehetnek tanúbizonyságot.

A hagyományteremtő célú program után pedig rögtön egy hagyományos következik majd, hiszen csütörtökön ismét megtartják a gimnáziumban minden tanév utolsó hetében sorra kerülő Egészségnapot. A szintén csapatversenyként meghirdetett eseményen a diákok egyebek mellett a droghasználat, a rák, valamint az áldozattá válás megelőzéséről hallgatnak meg előadást, de lesznek sportviadalok, újrahasznosító foglalkozás és reformbüfé is.

Déri Ildikó azt mondja, mind az erdélyi körutazás, mind a Gandhi túra és az Egészségnap jól illeszkedik abba az elképzelésbe, hogy a tanév feszített iskolai tempóját végül kicsit lelassítva, kicsit könnyedebb és élménygazdagabb formában adhassanak át ismereteket a tanulóik számára. Az igazgató szerint ez is hozzájárul azon fő céljuk megvalósulásához, hogy az oktatás még hatékonyabb, a tanító és nevelő munka még színvonalasabb és diákközpontúbb legyen. A gimnázium igyekszik a korábbinál több pluszt adni a diákjaiknak – de emellett magasabb követelményeket is támaszt velük szemben.”

 

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő