Mozgósításra készül az MSZP

Biztos emberek Mesterházy oldalán?

Az új választójogi törvény mozgósítási kampányra készteti az MSZP-t – mondta Mesterházy Attila, a szocialisták elnöke egy pécsi sajtótájékoztatón. A politikus szerint megvan az a tömeg, amely kormányváltást akar, ezért minden demokratikus ellenzéki párt számára az a legnagyobb kihívás, hogy hogyan tudja a szavazófülkéig elhívni a választókat.

hirdetés

“Számunkra a tartalmi kérdéseken túl az a nagyon fontos, hogyan tudjuk elmondani az embereknek programunkat, hogyan tudunk motivációt adni nekik, hogy részt vegyenek a választáson” – fogalmazott a pártelnök.

Tóth Bertalan, az MSZP pécsi országgyűlési képviselőjelöltje azt mondta, a baranyai megyeszékhelyen elsősorban munkahelyekre van szükség, ezért a jövőben kormányzati lépéseket kell tenni a pécsi déli ipari park beruházásokkal, befektetőkkel való feltöltéséhez. Úgy fogalmazott, olyan programra van szükség a térségben, amelyben az állam az uniós támogatásokkal a beruházások, termelő üzemek létesítése mellé áll.

Mesterházy Attila

Szakács László, az MSZP pécsi és komlói országgyűlési képviselőjelöltje azt mondta, az egykori bányászvárosok számára a bányászipar újraindítása is kulcsfontosságú a jövő szempontjából. Ezért, tette hozzá, szükség van arra, hogy valós kormányzati lépések történjenek a szakemberképzés újraindítása, az iparág újjáélesztése érdekében.

 

Mesterházy Attila sajtótájékoztatója után nem sokkal befutott a Fidesz pécsi elnökének reagálása is. Változtatás nélkül közöljük Hoppál Péter közleményét.

“Fidesz: Mesterházynak bocsánatot kellett volna kérnie a pécsiektől

Mesterházy Attila Pécsett is nyilvánvalóvá tette, hogy ha a bukott baloldal hatalomra kerülne, eltörölnék a rezsicsökkentést, és megemelnék az adókat.

Döbbenten állunk Mesterházy Attila pécsi látogatásán elhangzottak előtt. Arra számítottunk, az MSZP elnöke azért látogat Pécsre szárnysegédjével, Szakács Lászlóval, hogy bocsánatot kérjen a pécsiektől.

Elnézést kellett volna kérnie, hiszen éppen az a Tóth Bertalan ül az MSZP országos elnökségében, aki alpolgármesterként tevékeny részese volt Pécs eladósításának.

Tóth Bertalantól tájékozódhatott volna arról is, hogy a szocialista városvezetés idején az egekbe emelték a közszolgáltatások díjait, kijátszották és – személyesen Tóth Bertalan alpolgármestersége alatt – elprivatizálták Pécs teljes buszparkját, amely miatt csaknem teljesen ellehetetlenült a városi tömegközlekedés.

Tóth Bertalantól azt is megtudhatta volna, hogy miközben 35 milliárdos adósságot hoztak össze Pécsnek a szocialista városvezetők, aközben vidáman osztogattak jutalmat önmaguknak is a város kasszájából. Tóth Bertalan például volt, hogy napjában kétszer is felvette jutalmát, összességében sok millió forintot.

A szocialisták városvezetése idején 3,1 milliárd, vagyis 3100 millió forint jutalmat osztottak ki a város kasszájából, miközben 23 évre adósították el, és a csőd szélére sodorták Pécset.

Mesterházy Attilának mindezekért elnézést kellett volna kérnie a pécsiektől. Ő ehelyett – igen cinikusan – éppen Tóth Bertalan „jutalomkirályt” és a bajai videóhamisítási botrányba keveredett „videós” Szakács Lászlót támogatja, őket kívánja indítani képviselőjelöltként Pécsett. A hazudozásért és szándékos rágalmazásért egy év próbára bocsátásra elítélt MSZP városi elnökről már nem is beszélve.”

Dr. Hoppál Péter

elnök, Fidesz Pécs”

  • Sanyi a telepről

    Ki az a Szakács? Pécsett senki sem ismeri. Nem talált egy értelmes embert az MSZP? Ilyen egy béna pártot. Inkább a DK!

  • nemtudomki

    A Jó Isten óvja meg Pécset Hoppál Pétertől!

  • Tibcsi

    A Jó Isten óvjon meg mindenkit az mszp-től!