Müller Cecília: öt embernél mutatta ki a brit vírusmutánst a PTE

Újabb, 35.685 ember beoltására elegendő vakcina érkezik kedden a Pfizertől, és a brit koronavírus-mutáció megjelenéséről is beszélt az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján hétfőn.

Müller Cecília hozzátette, ez a 61 tálcányi mennyiség valamivel kevesebb lesz, mint amire számítottak.

Közölte: eddig 129.860 embernek elég védőoltás érkezett az országba, és 123.188-an – köztük idősotthonok 10.003 lakója és dolgozója – kapták meg az oltást.

Beszámolt arról is, hogy a hétvégén a szociális ellátásban dolgozók tesztelésén 5920-an vettek részt, 0,7 százalékuknál, 41 embernél mutatták ki a fertőzést.

Müller Cecília a tájékoztatón az elmúlt nap járványügyi adatait kedvezőnek nevezve elmondta, ezer alá csökkent az újonnan felfedezett koronavírus-fertőzések száma, huszonnégy óra alatt 875 új fertőzöttet találtak. Jelenleg 4445 koronavírusos beteg szorul kórházi ellátásra, közülük 330-an vannak lélegeztetőgépen, a gyógyultak száma azonban már meghaladja az aktív fertőzöttekét: a járvány kezdete óta eddig 230.441-en gyógyultak meg, az aktív fertőzöttek száma pedig 110.853 volt.

Utóbbi szám folyamatosan csökken, ami kedvező tendencia, de ez nem ad okot semmilyen lazításra, mivel a környező országokban ismét elkezdett emelkedni a betegek száma – hívta fel a figyelmet a szakember. Müller Cecília hozzátette, a járványkezelés „nagyon hatékony fegyvere” a védőoltás, és ha sokan oltatják be magukat, ez segít kilábalni a járványnak ebből a szakaszából.

A tisztifőorvos egyben arra kérte az embereket, hogy lehetőség szerint minél többen regisztráljanak az oltásra.

A cél, hogy – főként a veszélyeztetett, zárt közösségekben – magas legyen az átoltottság – mondta.

Müller Cecília az oltóanyagokról a hétvégén keringő „téves információkról” szólva arra kérte a lakosságot, bízzanak a magyar szakemberekben.

„Az oltási terv megvalósításához elegendő vakcinamennyiségre van szükség, ezért fontos, hogy az európai uniós forrásokon kívül egyéb területeket is megkeressünk, és kizárólag a biztonságos, hatékony vakcinákkal oltsunk Magyarországon” – jelentette ki.

A tisztifőorvos elmondta: a vizsgált kínai vakcina a teljes vírus elölt változatát tartalmazó vakcinák csoportjába tartozik, amelyek bevált oltóanyagok – ugyanúgy, mint például a gyermekbénulás és az influenza elleni nagyon hatásos oltás – és megbetegedést nem tudnak okozni.

Újságírói kérdésre válaszolva Müller Cecília kifejtette, a kínai Sinopharm védőoltásának vizsgálata jelenleg is tart, a magyar szakemberek a gyártás helyszínen ellenőrzik a vakcina előállításának technológiáját, mert ez szükséges a hatósági engedély kiadásához.
„Csak hatásos és biztonságos vakcinára fogja kiadni a magyar egészségügyi hatóság az engedélyt” – jelentette ki a tisztifőorvos.

A koronavírus mutációival kapcsolatos kérdésre a szakember megerősítette, hogy a virológusok jelenlegi tudása szerint a vakcina hatékonyságát ezek a mutációk egyelőre nem befolyásolják. Megjegyezte, a vírus brit variánsa itthon egyelőre nem sokszorozta meg a fertőzöttek számát, a Nemzeti Népegészségügyi Központ eddig négy, míg a Pécsi Tudományegyetem öt ember esetében mutatta ki ezt a koronavírus-mutációt.

Oroszországból háromezer ember beoltására alkalmas vakcinamennyiség érkezett, ezt egyelőre tárolják és vizsgálják – közölte Müller Cecília, megjegyezve, a minőségi vizsgálatok eddig „rendkívül biztatóak”, a közeljövőben pedig – a kínai vakcinához hasonlóan – a gyártóhelyen biztosít lehetőséget az orosz fél az oltóanyag tanulmányozásra.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés