Müller Cecília: újabb, fertőzőbb koronavírus-variánsok jelentek meg

Az országos tiszti főorvos szerint Európában, Magyarországon is hétről hétre egyre nagyobb arányban nő a fertőzöttek száma – olvasható a kormányzati koronavírus-oldal összefoglalójában.

Mint mondta Müller Cecília, itthon még zömmel az omikron variáns BA2-es típusa fertőz, de 4-5 százalékban már megjelent a BA4-es, a BA5-ös és az X variáns is, amelyek Európában uralkodóvá váltak.

hozzátette, ezek fertőzőképessége magasabb.

A főorvos hangsúlyozta, aki tüneteket észlel magán, például torokkaparást, tüsszögést, forduljon háziorvosához és ne menjen közösségbe, mert a korábbi variánsoknál könnyebben adhatja át másoknak a fertőzést.

Sokan panaszkodnak fejfájásra is.

A szakember arról is beszélt, hogy az oltásokat „kikerülhetik” az új variánsok, az oltottak is meg tudnak fertőződni, de általában könnyebben vészelik át a megbetegedést, és nem kerülnek kórházba. A negyedik védőoltást pedig továbbra is a 60 év feletti korosztálynak, valamint a krónikus betegeknek javasolják.

Megosztotta emellett, hogy a nagyvárosokban nőtt a koronavírus örökítőanyagának mennyisége a szennyvízben, de vidéken is stagnál és sehol sem csökkent

Hirdetés