Munka: közel 10 ezer fiatal kaphat esélyt Baranyában

Ahogy az unióban, hazánkban is kiemelten fontos kérdés, hogy a fiatalok közül minél többen jussanak munkához. Éppen ezért a kormány célja, hogy az Ifjúsági Garancia program segítségével a 15-25 év közötti se nem tanuló, se nem dolgozó fiatalok munkaerőpiaci esélyeit javítsa. Nem is akármilyen összeget szánnak erre Baranyában. 

Nincs munkád, és nem tudod, hogy merre indulj el munkát keresni? Nem tudod, hogy milyen irányt vegyen az életed? Tanultál, de nem jött be a választott pálya? Úgy érzed, nincs meg a szaktudásod? És munkát keresel? A Baranya Megyei Kormányhivatal és Nemzetgazdasági Minisztérium által konzorciumban megvalósított GINOP 5.2.1-14-2015-00001 Ifjúsági Garancia kiemelt projekt ezekre a kérdésekre is választ adhat.

Jöjjenek a szikár adatok: a már 2015-ben elindult program célja, hogy a megyei szinten rendelkezésre álló 11,5 milliárd forintos forrás segítségével legalább 9725 érintett fiatal munka vagy tanulás világába való belépését segítse elő.

Jelen állás szerint Baranyában már 4370-en vesznek részt a programban, ami a célként kitűzött teljes létszám 45 százaléka. Közülük 3521 fő foglalkoztatását segítette eddig a projekt, míg képzési támogatásban 907-en részesültek.

A foglalkoztatási támogatásnál nemcsak a fiatalok járnak jól, hiszen a cégeknek is fontos lehet egy olyan munkaerő, akinek a bérét nem egyedül kell kigazdálkodniuk, miközben a felvett fiatal a későbbiekben is náluk kamatoztathatja tudását.

A programban gondot fordítanak azokra is, akik nem rendelkeznek végzettséggel, így már fiatalon esélyt kaphatnak arra, hogy ne munkanélküliként, hanem egy piacképes szakmát elsajátítva indíthassák el felnőtt életüket.

A projekt része a sokszor a kezdő lépést megakadályozó közlekedési problémák leküzdése is, így az Ifjúsági Garancia keretében a helyi, helyközi utazás költségeinek megtérítésére és a lakhatás támogatására is van mód.

A program jövőre is folytatódik, a támogatási feltételekről, illetve a képzésekről a járási hivatalok foglalkoztatási osztályain kérhetnek tájékoztatást az érdeklődők. További információ található a www.ifjusagigarancia.gov.hu címen elérhető honlapon, valamint – kifejezetten a fiatal célcsoporthoz igazodva – a Facebookon is.

A projekt az Észak-magyarországi, az Észak-alföldi, a Dél-alföldi és a Dél-dunántúli régiókban az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezés keretében támogatásban részesül.(x)

 

 

 

 

 

 

 

 

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés