12 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapHírzónaNagy-Britannia nem fizet az Európai Bizottságnak

Nagy-Britannia nem fizet az Európai Bizottságnak

Nagy-Britannia nem hajlandó teljesíteni az Európai Bizottság által követelt 2,13 milliárd eurós pótlólagos befizetést – írja az MTI-re hivatkozva az Index.

David Cameron az Európai Unió brüsszeli csúcsértekezlete után tartott sajtóértekezletén „teljesen elfogadhatatlannak” nevezte a követelést, és az EU-ra célozva kijelentette, hogy „így nem lehet viselkedni”. Ha valaki arra számít, hogy London befizeti ezt az összeget december 1-jéig, a Brüsszel által megállapított határidőig, „az téved, (…) ez ugyanis nem fog megtörténni” – fogalmazott igen indulatos nyilatkozatában a brit kormányfő az MTI szerint.

A London és Brüsszel közötti újabb konfrontáció előzményeként az EU-bizottság közölte a brit kormánnyal, hogy a tagországok bruttó nemzeti jövedelmének statisztikai elszámolásában eszközölt – főleg a „láthatatlan” gazdaság egyes elemeinek bevonását célzó – változtatások miatt 1,676 milliárd fontnak megfelelő egyszeri összeget kell befizetnie az EU-költségvetésbe, figyelembe véve azt is, hogy a brit gazdaság az elmúlt húsz évben átlagosan jobban teljesített a többi uniós gazdaságnál.

A Downing Street már Cameron pénteki brüsszeli elutasító nyilatkozata előtt hivatalosan közölte, hogy elfogadhatatlannak tartja az elmúlt évekre szóló visszamenőleges pótbefizetés követelését, főleg ilyen rövid határidővel.

Az Európai Bizottság a brit kormány szempontjából a lehető legrosszabb időpontban állt elő az éves brit EU-befizetés 20 százalékával egyenlő pótlólagos követeléssel. A kormányzó brit Konzervatív Párt ugyanis éppen a brüsszeli döntési hatáskörök szűkítésére törekszik, és különösen felerősödtek ezek a törekvések azóta, hogy az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja (UKIP) – amelynek politikai programja Nagy-Britannia kiléptetése az EU-ból – májusban megnyerte a brit európai parlamenti választásokat, nemrégiben, egy időközi választáson pedig megszerezte első képviselői mandátumát a brit parlament alsóházában.

Az Európai Unióval kapcsolatos konzervatív párti retorika ebben a környezetben egyre ellenségesebb, és a több mint másfél milliárd fontos pótlólagos befizetésre vonatkozó brüsszeli követelést hatalmas felhördülés fogadta tory körökben.
Pénteki sajtótájékoztatóján Cameron is kijelentette: teljesen elfogadhatatlan, hogy az Európai Unió így bánjon az egyik legnagyobb nettó befizető országgal. „Nem fogjuk hirtelenjében előrántani a csekkfüzetünket, hogy kiállítsunk egy csekket 2 milliárd euróról (…) ez nem fog megtörténni” – fogalmazott a brit kormányfő.

A UKIP pénteki közleményében „szomjas vámpírnak” minősítette az Európai Uniót, és annak a véleményének adott hangot, hogy a brüsszeli követelés csak alátámasztja a brit EU-tagság feladása mellett szóló érveket. Ugyanakkor Nigel Farage, az UKIP vezetője a Telegraphnak nyilatkozva azt is elmondta, hogy szerinte Cameron természetesen fizetni fog, nem is tehet mást, mert erre kötelezik az EU szabályai. Szakértők szerint ha Nagy-Britannia nem fizet, akkor jogi úton folytatódik tovább a vita, de az összegre havonta 2,5 százalékos kamatot számolnak fel.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő