10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaNagy Csaba a Pannon ETT elnöke

Nagy Csaba a Pannon ETT elnöke

Új tisztségviselőket választott a Pannon ETT közgyűlése. Nagy Csaba korábbi pécsi alpolgármester, a megyei közgyűlés elnöke kapta a megbízatást, Girán János jelenlegi alpolgármester maradt igazgató.

Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlése 2010. áprilisában döntött a PANNON Európai Területi Társulás (ETT) létrehozásáról.

A szlovén-magyar PANNON ETT-t a Fővárosi Bíróság 2012. március 28-án jegyezte be. Az ETT Pécs székhellyel, magyar joghatóság alatt, három megye – Baranya, Somogy, Zala -, öt megyei jogú város – Kaposvár, Nagykanizsa, Pécs, Szekszárd és Zalaegerszeg -, mintegy 60 más magyar önkormányzat, a Pécsi Tudományegyetem, a Duna-Dráva Nemzeti Park, valamint szlovén oldalról Lendva és Ptuj részvételével kezdte meg tevékenységét.

Az ETT az Alapszabályában megfogalmazott programozási és fejlesztési célok elérése érdekében kinyilatkoztatta a horvát partnerrel való együttműködési szándékát, azt a célt, hogy háromoldalú, horvát-szlovén-magyar ETT-vé szándékozik fejlődni. Több éves várakozás után ez a cél teljesült, a horvát Kormány engedélyezte Verőce-Drávamente megye és Antunovac város csatlakozását, több más horvát település pedig – köztük Eszék – jelezte csatlakozási szándékát.

A Közgyűlés új elnököt választott Nagy Csaba, a Baranya Megyei Önkormányzat elnöke személyében, alelnökök Szekó József (Mohács), Jakó Gergely (Somogy Megye) és Pácsonyi Imre (Zala Megye), Anton Balazek (Lendva), Ladislav Lipic (Ptuj), Tomislav Tolusic (Verőce-Drávamente megye) és Ivan Anusic (Antunovac) lettek. Az ETT igazgatójaként újraválasztották Dr. Girán Jánost, Pécs alpolgármesterét.

A Közgyűlés döntött arról is, hogy két közvetlen brüsszeli elbírálású pályázaton indul az ETT. Az egyik célja a 25 év alattiak munkavállalásának segítése, a másik pedig a régió közlekedési infrastruktúrájának fejlesztését elősegítő tanulmányhoz biztosíthat forrást.

A Pannon ETT 2014-2020 időszakra tervezett együttes fejlesztési programjának alapvetése a DDRFÜ Nonprofit Kft. részvételével elkészült, a horvát partnerek együttműködésével és terveivel kiegészülve foghat hozzá a Társulás a megvalósításhoz, az ősszel megnyíló pályázati források mind szélesebb körű elérésével.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő