Nagy ruhabörze a belvárosban

Szeptember 3-án, szombaton zajlik a ,,Ruhateregetés és Varroda” elnevezésű rendezvény, amely délelőtt tizenegy és délután hat óra között várja a látogatókat a Velosophie udvarban.

A ,,Ruhateregetés és Varroda” a LABOR ReArt és a Velosophie Műhely közös, havonta ismétlődő rendezvénye. A mozgalom három évvel ezelőtt indult útjára, azóta az ország több nagyvárosában is rendszeresen tartanak a szombatihoz hasonló ruhabörzét.

A Varrodában a ReArt műhely tagjai igény szerint átszabják, kicsinosítják, ismét divatossá teszik a régi, kedvenc viseleteket. A Ruhateregetés során a látogatók megszabadulhatnak megunt ruháiktól, s cserébe válogathatnak a felkínált darabok közül.

A szervezők bónrendszert alkalmaznak a cserélgetéshez, mert szeretnék távol tartani a pénz problémáját a mozgalomtól. A cserélgető az általa leadott ruhák darabszámának megfelelő bónt kap, amelyet azonos számú új ruhára válthat. Ha a résztvevő nem használja el az összes bónját, a következő rendezvényen beválthatja a megmaradtakat.

A cserére felkínált ruhák leadása augusztus 30-tól az esemény végéig lehetséges. A szervezők külön felhívják a figyelmet a ruhák tisztaságára, s a körültekintő választásra, mert a csere után nincs lehetőség reklamációra.

Czimermann Zsuzsanna írása.

Hirdetés

Comments are closed.