Naperőművet építhetnek Pécs határában

Egy pécsi cég napelem-rendszerből álló erőművet építene a város határában, a felhagyott uránbányák meddőhányóján. A vállalkozás hosszú távú tervei szerint 11,5 megawattnyi villamos energiát termelne néhány év múlva.

Képünk a naperőmű leendő területén készült.

A Repower Energia Kft. a 6-os úttól északra, Kővágószőlős külterületén a Mecsek-Öko Zrt. tulajdonában lévő rekultivált területeken hozna létre egy hatalmas napelemes mezőt. A tervek szerint a munkálatokat egy 500 kilowattos egység kiépítésével kezdenék el, mely 1980 napelemtáblából állna.

A beruházás folyamatos ütemben, mezőnként több lépcsőben történik. A teljes munka várhatóan hat évig tarthat míg végül 11,5 megawattnyi erőmű teljesen elkészül. A szerkezeteket úgy helyeznék el, hogy azokat a lehető legtöbb napfény érje, és állíthatóak legyenek.

Indulásként a cég felszerelt egy 1 kW teljesítményű egységet a területen annak érdekében, hogy mintaadatok álljanak rendelkezésre a napsütéses órák számát és az energiatermelést illetően. A társaság pedig már el is indította az előzetes környezetvédelmi engedélyeztetési eljárást.

A Repower Energia Kft. ügyvezető igazgatója, Ádám Csaba nyilatkozata szerint a tervezési szakaszban vannak, az engedélyeztetési eljárások pedig – reményei szerint – heteken belül lezárulhatnak.

Egyelőre az első lépésre, az 500 kilowattos egység létrehozására koncentrálnak, ami az előzetes kalkulációik szerint is 6-700 millió forintot emészthet fel.

– Egyelőre várjuk a pályázati lehetőséget is, a tenderünk előkészítés alatt van, de sokat jelentene az is a finanszírozást illetően, ha a zöldáram átvételi árának rendezése mielőbb megtörténne és hosszú távon kiszámítható szabályozási környezetet biztosítana a megújuló energiatermelő projektek számára, de ez egyelőre hiányzik – mondta Ádám Csaba.

A társaságban kisebbségi tulajdonnal bíró, a mecseki uránbányák rekultivációjával a 90-es évek óta foglalkozó Mecsek-Öko Zrt. vezérigazgatója, Berta Zsolt szerint társaságuk feladata, hogy a területeket Kővágószőlős településrendezési tervével összhangban, a lehető legjobb módon hasznosítsák. Ennek egyik módja a napelemekkel való betelepítés, de van példa arra is, hogy legelőként használják a rekultivált területeket. A vezérigazgató szerint pedig az is megfontolandó elképzelés lehet, hogy úgynevezett energianövényeket ültessenek az ilyen részekre, bár ennek engedélyeztetése jelenleg korlátokba ütközik.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés

Comments are closed.