11 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaNapokig ingyenes lesz a parkolás

Napokig ingyenes lesz a parkolás

Nem kell fizetni Pécsett a következő néhány napban a parkolásért – jelentette be Pécs polgármestere, Páva Zsolt szerdán annak az apropójából tartott sajtótájékoztatón, hogy egy évtized után a város átveszi a parkolási rendszer üzemeltetését a Gámán Kft.–től.

Hétfőn búcsúzóul még szedett díjat az a Gámán Kft., amely 2001-ben kapta meg a városi parkolási rendszer működtetését.  Információnk szerint azóta közel egymilliárd forintos bevételt könyvelhetett el a vállalat. Bár az önkormányzat már korábban fontolóra vette a vállalkozóval kötött szerződés felbontását, erre azonban végül azért nem került sor, mert egy hosszú, kétes kimenetelű  bírósági per is jöhetett volna.  Miután azonban november elsejével lejárt a megállapodás hatálya, a Biokom Kft. kapta meg az üzemeltetési feladatot.

A változás kapcsán tartott tájékoztatón Pécs polgármestere, Páva Zsolt elmondta: annak okán, hogy a város megszabadult a Gámán Kft.-től, a következő napokban, november 7-én reggel nyolc óráig nem kell fizetni a parkolásért.  Kiemelte: ezzel véget vetettek annak a helyzetnek, hogy a díjakból származó, a becslések szerint évente több százmillió forintos bevétel nem csupán a város kasszájába folyik be, hanem egy magáncég zsebébe.

A polgármester hozzátette: a rendszer átadás-átvétele megtörtént, a Biokom felkészült az üzemeltetésre, amely a parkolásból származó bevételt közterületek fenntartására – így például  parkok karbantartására, kátyúzásra, síkosságmentesítésre – fordítja majd.

A városvezető kitért rá: a magáncég által alkalmazott őrök egy részét továbbra is foglalkoztatja a városi vállalat, de mindenképpen új szellemiségben kívánnak dolgozni.

Kérdésre válaszolva elmondta: egyelőre nem változtatnak a díjakon, és újabb területek  parkolási zónába történő bevonásában sem gondolkodnak, ugyanakkor a Tüke-kártya szolgáltatásainak bővítésével szeretnék elérni azt, hogy kedvezőbb módon parkolhassanak a pécsiek.

 

 

A Lehet Más a Politika közleményben reagált:

„Fuldokló városban ingyenes parkolás: az LMP önmérsékletre szólít!

A tegnap nap folyamán a sajtó kiemelten foglalkozott a ténnyel, miszerint az Országos Légszennyezettségi Mérőhálózat adatai szerint Pécs központjában a szálló por koncentrációja az egészségügyi határérték 262 százalékát érte el. Ennek ellenére ma reggel a városvezetés a Gámán Kft.-től való megszabadulás tiszteletére 5 napos ingyenes parkolást hirdetett. Városunk levegőjének kritikus szennyezettsége miatt az LMP Baranya Megyei Szervezete önmérsékletre kéri az autósokat. A pécsiek egészségének védelme érdekében kérünk mindenkit, hogy a személygépkocsikat a városi közlekedésben csak szükség esetén használják. Az LMP is örül a Gámán Kft.-vel kötött rendkívül kedvezőtlen szerződés lejártának, de ilyen kritikus légszennyezettségi helyzetben felelőtlennek tartjuk a városvezetés akcióját. Véleményünk szerint a közösségi közlekedést kellett volna egy hétre ingyenessé tenni a pécsiek részére.

LMP Baranya Megyei Szervezete”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő