Négyből három trafik megbukott

Próbavásárlásokon tesztelte az M1 Kosár című műsora, hogy kiszolgálnak-e itallal, cigarettával egy 17 éves fiút az üzletekben.

hirdetés

A többség vagy azért iszik, mert valamilyen pozitív élményre vágyik, vagy mert egy negatív élményt szeretne elnyomni. A fiatalok ellenben leginkább a szórakozás, kikapcsolódás kedvéért fogyasztanak alkoholt – mondta Demetrovics Zsolt addiktológus, aki több, az alkoholfogyasztással kapcsolatos kutatásban is részt vett már.

A próbálkozások nagy részében ez lecseng, vagyis egy életkori sajátosságról van szó. Vannak azonban esetek, hogy fennmarad, és problémás alkoholizmus alakul ki belőle – tette hozzá.

A kamaszok gyakran próbálnak cigit vagy alkoholt venni. Van, ahol nem tudnak, máshol viszont sokszor sikerrel járnak.

Előfordul, hogy odaadják a személyi igazolványt, azt remélve, hogy az eladó nem tudja kiszámolni, hány évesek. Máskor nagyon határozottan térnek be az üzletbe, hátha nem kéri el a trafikos az okmányukat. Van olyan is, hogy angolul kezdenek el beszélni a fiatalok, így próbálják megzavarni az eladót – sorolta fel a módszereket Irani Réka trafikos.

Ezek ellenére évről évre egyre jobban teljesítenek az eladók. Amikor a fogyasztóvédelmi vizsgálatok elindultak, még az esetek 60 százalékát is meghaladó gyakorisággal szolgálták ki a fiatalokat, tavaly 50 százalék alá került a szám, idén pedig 30 üzletből már csak 11 helyen jutnak hozzá a tiltott áruhoz, ami egyébként még mindig sokallható, bár folyamatosan csökkenő arányt mutat – ismertette Komeniczky Péter, Budapest Főváros Kormányhivatala műszaki engedélyezési és fogyasztóvédelmi főosztályának felügyelője.

Egy eladónak már akkor figyelnie kell, amikor az esetleges fiatalkorú, gyanús személy belép az üzletbe. Az ő jelenlétében ugyanis másokat sem szolgálhat ki.

Az M1 Kosár című műsora is végzett egy tesztet. A 17 éves Burján Norbertet arra kérték, hogy menjen be négy, dohányt és italt forgalmazó boltba, és próbáljon cigit, illetve alkoholt vásárolni. Négy boltból háromban kiszolgálták.

Norbi is gyakran jár bulizni, és azt mesélte, vannak helyek, ahol gyerekjáték vásárolni, csak tudni kell, hol és hogyan kell kérni. Ha nincs dolgozat vagy éppen szünet van, akkor ő is bulizik, és ehhez olykor alkohol is társul, de tudja, hol a határ.

A boltokat szigorúan büntetik, ha hibáznak. A bírság akár 100 ezer forint is lehet, sőt 30 napra fel is függeszthetik az árusítást.