Nem alkalmaznak elhízott orvost vagy nővért egy texasi kórházban

Egy texasi kórház nem vesz fel túltáplált munkavállalókat egészségügyi személyzetébe, mondván, hogy a kövér doktor vagy ápolónő nem megfelelő példa a beteg számára, akit egészséges táplálkozásra, mozgásra igyekeznek tanítani.

Arthur Kaplan bioetikus internet útján megkérdezte a kórház döntéséről az egészségügyben dolgozókat, és ezzel olyan viharos vitát indított el, amilyenre maga sem számított.

Az Egyesült Államokban már régóta figyelnek arra, hogy a gyógyító személyzet lehetőleg megfeleljen az egészségügyi előírásoknak. A gyógyintézetek területén már akkor tiltották a dohányzást, amikor Európában még a vizsgálóhelyen is dohányoztak, ma már viszont cigarettázó alkalmazott az egészségügyi intézetekben kevés helyen kerülhet felvételre.

Az viszont korábban sehol nem fordult elő, hogy az orvos vagy a nővér csak akkor állhat munkába, ha a testtömeg indexe nem több, mint 35 egység. Valójában ez az érték már jelentősen meghaladja a normálisnak vett 20-25 egységnyi számot, de azt jelenti, hogy erősen kövér munkatárs nem csatlakozhat a kórházban dolgozókhoz.

A gyógyintézet vezetése egy éve kezdte el az ilyen felvételi kritériumok alkalmazását. Hangsúlyozták, hogy az alkalmazottak közül senkit nem küldenek el, ha náluk dolgozva sikerült ilyen mértékben elhízni, de a munkára jelentkezőknél ezt a szabályt szigorúan betartják.

Kaplan professzor videoműsora az egészségügyben dolgozók tömegét is megosztotta. Sokan egyetértettek a döntéssel. “Az amerikaiak jelentős hányada nem egészséges és kövér, mert az amerikai orvostársadalom jelentős hányada ugyancsak nem egészséges és kövér” – írta az egyik neves orvos.

Sok egyetértő kolléga azt is hangsúlyozta, hogy a beteg előtt ülő orvos “nemcsak gyógyító ember, hanem példa”, akit a páciens csak akkor vesz komolyan, ha az egészséges táplálkozásról beszélve nem óriási pocakkal tornyosul előtte a széken. “Minden tanulmány azt bizonyította, hogy a beteg úgy igyekszik viselkedni, ahogy azt a kezelőorvosától látja és soha nem az számít, hogy a doktor mit mond” – olvasható egy másik bejegyzésben.

Mások viszont hangsúlyozták, hogy nem a doktor testsúlya dönti el a beteg gyógyulását, hanem annak tudása, és az nem a kilóktól függ.

Sokan sürgették, hogy a kórházak munkatársai egészségesen táplálkozhassanak az intézeten belül is, amire kevés helyen van lehetőség.

Hirdetés