Nem enyhül a migrációs nyomás

Jöttek, mentek

A jelenlegi információk alapján nem úgy tűnik, hogy az Európára, benne Magyarországra nehezedő illegális migrációs nyomás enyhülne. Erről számoltak be az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának tagjai a testület szerdai zárt ülése után újságíróknak.

Molnár Zsolt, a bizottság szocialista elnöke azt mondta: nem várható, hogy a közelgő tél miatt csökkenne a migránsok száma. Az ellenzéki politikus megjegyezte: a magyar kormány többek között “plakátkampánnyal” volt elfoglalva, így “féléves késésben vannak”, de a magyar rendőrség és a titkosszolgálatok végzik a dolgukat.

A bizottság elnöke beszámolt arról is, hogy a Röszkénél és Horgosnál történt zavargásokról is tájékoztatást kaptak. Elmondta: a terrorgyanúval hírbe hozott férfi ellen zajlik a büntetőeljárás, és annyit tudni lehet, hogy klasszikus értelemben nem nevezhető terroristának, de menekültnek sem. Ezzel együtt az igazolható, hogy iszlamizációt, fundamentalista irányzatot képviselő szervezethez köthető, de nincs információ arról, hogy konkrét terrorcselekmény elkövetésére készült volna – fejtette ki.

Molnár Zsolt kérdésre válaszolva azt mondta: a hatóságok nem tudnak olyan magyar állampolgárról, aki csatlakozott volna az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez és arról sincsenek adatok, hogy a magyarországi iszlám közösségek szimpatizálnának velük. Konkrét, Magyarországot érintő terrorfenyegetésről nincs információ – mondta a bizottság elnöke, de megjegyezte: az országon áthaladó tömegek miatt nagyobb lehet a terrorveszély.

Németh Szilárd, a bizottság fideszes alelnöke azt mondta: az ülésen a nemzetbiztonsági szolgálatok vezetői és Tasnádi László, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az ukrán válságról, valamint az Iszlám Állam elleni fellépésről is adtak tájékoztatást. Ezzel együtt az egyik legfontosabb téma az illegális migráció volt.

A kormánypárti politikus azt mondta: a jelentések azt igazolják, hogy az illegális migrációs probléma kezdeténél tartunk, az Európai Unióra még nagyobb nyomás fog nehezedni a következő időszakban. Ennek alapján Németh Szilárd szerint a Fidesz-KDNP jól döntött akkor, mikor döntéseket hozott arról, hogy a schengeni határokat zárni kell, és a határokon kell megállítani az illegális migrációt. Ehhez műszaki és jogi határzárra, valamint létszámnövelésre és anyagi ráfordításra is szükség van – fejtette ki.

Szél Bernadett, a testület LMP-s tagja a többórás ülés után úgy nyilatkozott: hosszú, nyomasztó információkkal terhelt ülésen vannak túl. Az elhangzottak alapján az ellenzéki politikus azt hangsúlyozta, hogy Magyarországon megnőtt a terrorfenyegetettség. Ugyanakkor kiemelte: a magyarországi nemzetbiztonsági szolgálatok hatékonyan végzik tevékenységüket, és kitartást kell kívánni nekik. Egyúttal arra is felhívta a figyelmet: fontos, hogy az európai nemzetek tudjanak egymással kommunikálni, és ebben Magyarországnak is részt kell vennie.

Hirdetés