Nem fizettek, mégis segítene az IMF?

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) figyelemmel kíséri a görögországi helyzetet, és kész segíteni Athénnak, ha erre kérik – közölte Christine Lagarde, a szervezet vezérigazgatója hétfőn.

“Az IMF tisztában van a vasárnap Görögországban tartott népszavazás eredményével. Szorosan figyelemmel kísérjük a helyzetet, és készen állunk arra, hogy segítséget nyújtsunk Görögországnak, ha erre kérnek bennünket ” – írta közleményében Lagarde.

Ez volt a szervezet első reakciója a hitelezők által megkövetelt reformokat elutasító referendumra. A közlemény hatására valamelyest mérséklődtek az amerikai részvényindexek hétfő reggeli veszteségei.

Az azonban egyelőre nem egyértelmű, hogy az IMF milyen jellegű segítséget nyújtana Athénnak. A görög kormány a múlt héten nem fizette vissza esedékes tartozását a szervezetnek, ezért addig nem kaphat újabb pénzügyi segítséget az IMF-től, amíg nem rendezi az elmaradt törlesztőrészletet.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés