13 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaNem fogadta el a parlament a módosítást

Nem fogadta el a parlament a módosítást

Nem kapta meg a szükséges kétharmados támogatást kedden a parlamentben Orbán Viktor miniszterelnök alkotmánymódosítási javaslata, amely kimondta volna, hogy Magyarországra idegen népesség nem telepíthető be.Az előterjesztésre 131-en szavaztak igennel a szükséges 133 helyett.

A javaslatot csak a kormánypárti képviselők támogatták; az ellenzékiek közül hárman – Fodor Gábor, Kész Zoltán és Kónya Péter független képviselők – nemmel voksoltak, a többiek nem nyomtak gombot.

Az MSZP már korábban bejelentette, hogy nem vesz részt a szavazásban, ahogyan az LMP is jelezte, képviselői nem nyomnak majd gombot.

Budapest, 2016. november 8. Képviselõk szavaznak az alaptörvény hetedik módosításáról az Országgyûlés plenáris ülésén 2016. november 8-án. Az elsõ sorban Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelõs miniszterelnök-helyettes, Orbán Viktor miniszterelnök, Lázár János, a Miniszterelnökséget vezetõ miniszter, Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezetõ miniszter és Trócsányi László igazságügyi miniszter (b-j). 131 képviselõ szavazott igennel, 3 nemmel, így nem kapta meg a kétharmados támogatást Orbán Viktor alkotmánymódosítási javaslata, amely kimondta volna, hogy Magyarországra idegen népesség nem telepíthetõ be. MTI Fotó: Kovács Tamás
Képviselők szavaznak az alaptörvény hetedik módosításáról az Országgyűlés plenáris ülésén 2016. november 8-án
MTI Fotó: Kovács Tamás

A Jobbik a letelepedési kötvény megszüntetéséhez kötötte a módosítás támogatását, ez azonban nem történt meg. A kormány szerint a letelepedési kötvény és az alaptörvény-módosítás nem függ össze egymással.

A szavazáson az MSZP és a Jobbik képviselői is molinókkal tiltakoztak az ülésteremben, őket Latorcai János levezető elnök figyelmeztette a tiltott szemléltető eszközök miatt. A Jobbik molinóján az állt, hogy „Az a hazaáruló, aki pénzért terroristát is beenged”, a szocialisták áthúzott helikoptert ábrázoló lapokat mutattak fel.

A kormányfő az október 2-i kvótanépszavazás után tett javaslatot az alaptörvény módosítására, amelyről több frakcióközi egyeztetést is tartottak.

Az öt cikkből álló változtatással bekerült volna az alaptörvénybe egyebek mellett az, hogy Magyarországra idegen népesség nem telepíthető be és idegen állampolgár – amelybe a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkezők nem tartoznak bele – Magyarország területén a magyar hatóságok által egyedileg elbírált kérelme alapján élhet.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő