Nem hiszed el, milyen szuper játékok várnak a pécsi könyvtárban!

Hirdetés

Jó ideje tart már hazánkban a szabadulószobák és társasjátékok népszerűsége, szinte minden korosztály imádja a kikapcsolódásnak ezen módjait. A jó hír pedig, hogy Pécsett az élményt kombinálhatjuk egy könyvtárlátogatással, hogy akár egy pár jó olvasmányra is szert tegyünk szórakozás közben. 

Szabadulószoba egy könyvtárban? Nem lehetetlen!

Ki gondolná, hogy egy olvasó a könyvtárból ki akarna szabadulni? Pedig néha meg lehet tenni. A Csorba Győző Könyvtár néhány évvel ezelőtt könyvtári szabadulószobás játékot indított, amely azóta több tematikával bővült és egyre népszerűbb a látogatók körében.

A könyvtári játék először 2019-ben, az Országos Könyvtári Napok programsorozatának részeként mutatkozott be a Tudásközpont tereiben, a célcsoport ekkor elsősorban a középiskolás korosztály volt. A kezdetekkor témája  az utópia-disztópia világa volt a Nagy Testvér figyel – Szabadulj ki a könyvtárból! címmel és a Tudásközpont egy teljes emeletén, nyilvános térben zajlott. Ebből is látszik, hogy nem „szabványos” szabadulószobáról van szó. A szolgáltatást azóta nem csak középiskolások, hanem akár felnőtt baráti társaságok is előszeretettel választják.

A szoba tematikája az elmúlt időszakban pedig tovább bővült.

Retro zenei szabadulószoba néven, most már a ’60-as, ’70-es, ’80-as évek zenevonatára is tudnak jegyet váltani az érdeklődők a könyvtárosoknál, vagyis az e korszakokból merített könnyűzenei témákkal is meghirdettek már játékos alkalmakat. A szuper muzsika mellett a könyvtár helyismereti gyűjteményéből válogatva eredeti koncertplakátokat is beillesztettek a játékba a szervezők, melyekből később kiállítást is rendezett már az intézmény.

Mindemellett – az olvasók javaslatára – a szabadulószoba már filmes témákkal is játszható a könyvtárban. Az intézmény munkatársai ismert filmzenék és a hozzájuk kapcsolódó könyvtári dokumentumok felhasználásával felettébb tartalmas  játékot hoztak létre. Az első ilyen tematikájú kiszabadulást a 75. cannes-i filmfesztivál időpontjában, idén május 17. és 28. között kísérelhették meg a maximum 5 fős csapatok. Családok és baráti társaságok csapatépítő programjaként is jól funkcionált már ez a program.

Elsőre talán nem gondolnánk, de a Csorba Győző Könyvtár könyvtárbuszai is kiválóan alkalmasak szabadulószobának. A kisebb és zárható járműben egy tanóra erejéig simán le tudnak foglalni egy 4-5 fős iskolás csapatot. A már többször kipróbált játék módszertani szempontból nem különbözik a fent leírtaktól, ugyanúgy lépésről lépésre kell haladni a rejtvény megoldásával, melynek végén kiszabadulhatnak a résztvevők.

A témák igazodnak a bevont fiatalok életkorához és tudásszintjéhez,

így jött képbe egy kis természetismeret, Fekete István, a Kádár-korszak vagy épp a Nyugat folyóirathoz kapcsolódó szerzők.

A játékot a Csorba Győző Könyvtár munkatársai a Baranyában ellátott kistelepülési könyvtárakban is többször megszervezték már. Fontos céljuk, hogy a megyeszékhelyen kívüli településre is elvigyék a már jól működő kezdeményezést. Az ifjúság sem marad szabadulószoba nélkül a településeken, hiszen a Rendszergazda bosszúja elnevezésű játékban a történet szerint a diákokat rajtakapták, hogy csaltak a Minecraftban és feltörték az elektronikus naplót. A rendszergazda semmisnek tekinti a történteket, ha ki tudnak szabadulni a könyvtárból. Eddig mindenkinek sikerült.

Érdeklődni és jelentkezni a következő elérhetőségeken lehet: [email protected], illetve +36 72 501-690/28020-as mellék. 

Már társasjátékokat is lehet kölcsönözni a pécsi könyvtár állományából

Egyre több könyvtárban jelennek meg a társasjátékok, amelyeket a beiratkozott olvasók kölcsönözhetnek ki. Nyaraláshoz vagy épp egy hideg téli estéhez tökéletes program lehet egy otthoni közös parti a családdal, barátokkal.

Az elmúlt évben ezért új szolgáltatással bővült a Csorba Győző Könyvtár gyermekkönyvtári szolgáltatásainak köre. Így már nem csupán könyveket, DVD-ket lehet kölcsönözni, hanem

már több mint 60 társasjáték közül válogathatnak az játékos kedvű olvasók

1 hétre, amit kétszer lehet hosszabbítani. 1 olvasójegyre 1 társas kölcsönözhető, kizárólag a Tudásközpontban, a 4. emeleti Körbirodalom Gyermekkönyvtárban, nyitvatartási időben hétfőtől szombatig. Kölcsönzéskor és visszavételkor a játékdobozok tartalmát közösen nézik át a könyvtárosok a játék kikölcsönzőjével.

A Csorba Győző Könyvtár idén havonta egy szombaton, előre meghirdetett időpontban, társasjátéknap keretén belül 10 és 18 óra között a Körbirodalom Gyermekkönyvtár foglalkoztató termében lehetővé tette a helyben használatot is. A gyermekkönyvtár foglalkoztatótermét egy család vagy baráti társaság 2 órára foglalhatja le, amennyiben előzetesen regisztrálta magát. A szolgáltatást csak könyvtári tagsággal rendelkező olvasók vehetik igénybe.

További információ ide kattintva, illetve a +36 72 501-690/28022 melléken vagy e-mailben a [email protected] címen.

Hirdetés