Nem jogerősen elítélték a keresztelőn balhézó rokonságot

Nem jogerősen, de ítélet született a keresztelőünnepségen zajlott adok-kapok ügyében. 2017. szeptember 26-án a Pécsi Törvényszék az első- és másodrendű vádlottat életveszélyt okozó súlyos testi sértés bűntette és társtettesként elkövetett garázdaság bűntette miatt, harmadrendű vádlottat súlyos testi sértés bűntette és társtettesként elkövetett garázdaság bűntette miatt, további hét vádlottat pedig társtettesként elkövetett garázdaság bűntette miatt ítélte három hónap és két év közötti időtartamban börtönre. Mindegyikük esetében felfüggesztették az ítéletet. 

A vádlottak rokonai egymásnak. 2015. július 11-én déltől a IV. r. vádlott gyermekének keresztelőjét ünnepelték egy baranyai faluban, mintegy százfős társaságban.

Az ünneplés során, körülbelül 21 órakor összevesztek a zenén, mert az egyik vádlott külön fizetett a zenészeknek és számot kért, ezen egy másik vádlott családja felháborodott, majd a teremben összeverekedtek, az udvaron folytatták.

Verekedés közben törött sörösüvegekkel, székkel egymást megsebezték. A II. r. vádlott fejsérülést, míg a III. r. vádlott a nyakán szúrt-metszett sérülést szenvedett, fennállt az életveszélyes állapot kialakulásának lehetősége.

Az ítéletet az ügyész valamennyi vádlott vonatkozásában tudomásul vette, az I. r. vádlott és védője, valamint a III. r. vádlott és védője a fellebbezés bejelentésére három nap határidőt tartott fenn, míg a többi vádlott tekintetében az ítélet jogerőre emelkedett.

Kiemelt képünk illusztráció.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés