Nem maradnak lakatlanok az épületek

Egyelőre még képlékeny, hogy miként, az azonban biztos, hogy hasznosítani és nem eladni szeretné azokat az épületeket a Pécs Holding Zrt., amelyek azt követően ürültek ki, hogy a város kulturális intézményei átköltöztek a Zsolnay Kulturális Negyedbe. A Pécsi Tudományegyetem ellenben több ingatlanától is megválna.A Pécs Holding által kezelt ingatlanok között speciális helyet foglalnak el azon épületek, amelyeknek korábbi intézményei az EKF keretében kialakított kulturális negyedbe költöztek. Ezek közé tartozik a nemrég kiürített Dominikánus Ház, a Bóbita Bábszínház volt Mária utcai épülete, valamint a Szent István téri Pécsi Kisgaléria.

Ezeket az uniós pályázatok szabályai értelmében még évekig nem lehet eladni. A megkötés azonban a városi vagyonkezelő malmára hajthatja a vizet, ugyanis a holding vezetése elkötelezett a belváros újjáélesztésében, amellyel kapcsolatban több programot is indítottak. A jórészt patinás épületeket e koncepció mentén hasznosítanák. Első körben bérbe kívánják adni őket, s miután funkcióval töltötték meg, esetleg keresnének rájuk vevőt is, de semmiképpen sem a jelenlegi kedvezőtlen ingatlanpiaci helyzetben.

Kisebbségek a volt bábszínházban?

Brányi Endre, a Pécs Holding vagyongazdálkodási divíziójának vezetője kifejtette: a Bóbita régi épülete esetében több forgatókönyv is szóba jöhet. Egyik ezek közül, hogy a Pécsi Nemzeti Színház díszlettervező részlege költözne ide, ugyanakkor civil és kisebbségi szervezetek is érdeklődnek. Ez utóbbiak kisebbségi központot alakítanának ki a Mária utcai ingatlanban.

Maradhat a kultúra a Dominikánus Házban

A Pécsi Kulturális Központ korábbi otthonául szolgáló Dominikánus Ház további hasznosítását a kultúra mentén képzeli el a holding vezetése. Tárgyalásokat folytatnak többek között a Filharmónia Dél-Dunántúli Koncertszervező és Rendező Kft.-vel, mivel az épület már korábban is bizonyította, hogy alkalmas kisebb koncertek, hangversenyek, illetve olyan események megrendezésére is, amelyek családokat vonzhatnak be a belvárosba.

IH, Park mozi: az ifjúságé is lehet

Ehhez hasonlóan alakulhat a Pécsi Kisgaléria jövője – mutatott rá Brányi Endre –, amelynek eddigi funkcióját megtartaná a vagyonkezelő, így az kisebb, időszakos kiállításoknak adhatna otthont. Az Ifjúsági Ház és a volt Park mozi esetében egyebek mellett például főként fiatalokat vonzó zenés vendéglátóhely kialakításának lehetősége is felmerült.

Hallgatókkal telhet meg a Széchenyi tér

A belváros revitalizációjában akár „véletlenül” is segítségére lehet a holdingnak a Pécsi Tudományegyetem, amelynek ingatlanhasznosítási helyzete hasonló, mivel az universitas több szervezeti egysége is elköltözött az EKF-fejlesztések során kialakított új létesítményekbe.

A hasznosításra váró egyetemi ingatlanok közül legelőkelőbb a Széchenyi tér és a Szepessy Ignác utca sarkán álló volt egyetemi könyvtár épülete, amelyre – mint Zeller Gyula rektorhelyettestől megtudtuk – hasonló elidegenítési szabály vonatkozik, mint a város kulturális intézményeinek egykori otthonaira.

Az egyetemi vezető érdeklődésünkre elmondta: a korábban felmerült professzori klub ötletét a PTE részben anyagi megfontolások miatt elvetette, helyette az amúgy is helyhiánnyal küzdő Egészségtudományi Kar fogja oktatási célra használni az épületet.

A nagyszámú diák újbóli belvárosi jelenléte így akár a városi vagyonkezelőnek is kapóra jöhet.

Két üres épületet eladna a PTE

A Művészeti Kar Damjanich és Mátyás király utcai épületeitől megválna a PTE – derült ki Zeller professzor szavaiból. Ehhez azonban még hozzá kell járulnia a Nemzeti Erőforrás Minisztériumnak, illetve a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnek. A PTE jelenleg felügyeleti szerveinek jóváhagyására vár, de amennyiben engedélyezik az eladásokat, a bevételt kizárólag fejlesztési célokra fordíthatják – így Zeller Gyula.

Hirdetés