Nem nyaralnak a nyugdíjasok

A magyar nyugdíjasok mindössze ötöd akkora összeget költenek üdülésre, mint az európai átlag – derül ki a CIG Pannónia életbiztosító legfrissebb, hazai és nemzetközi statisztikákat feldolgozó elemzéséből.

Az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közlemény szerint a magyar nyugdíjasok otthonlétre rendezkednek be, naponta 45 percet olvasnak, több mint 2 órát időznek a televízió előtt.

Az otthonlét miatt többet költenek lakásfenntartásra, otthon elfogyasztott élelmiszerekre, az időskor mellett pedig kényszerűen az egészségügyi kiadásaik is növekednek, átlagosan havonta 7200 forintot költenek erre a célra.

A közlemény szerint a 65 év feletti magyar lakosság mintegy 80 százaléka, az uniós átlag majdnem kétszerese nem tudna finanszírozni egy egyhetes nyaralást évente, 38 százaléka, az uniós átlag csaknem háromszorosa pedig nem engedhet meg magának húsételt legalább minden második nap.

Kádár Gabriellát, a CIG Pannónia vezérigazgatója szerint ugyanakkor a magyar szemlélet kezd változni, egyre többen takarékoskodnak és kötnek nyugdíjbiztosítást. Az első adatok bizonyítják, hogy helyesen döntött a kormány és a parlament, amikor januárban bevezették a nyugdíjbiztosítások adókedvezményét – tette hozzá.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés