Nem szálltak le a repülőgépek Budapesten

A sűrű köd miatt összesen tizennégy repülőgép nem tudott leszállni a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren szombat éjjel és vasárnap hajnalban – közölte Hardy Mihály, a Budapest Airport vállalati és közkapcsolati igazgatója vasárnap reggel az MTI-vel.

A repülőgépek kitérő állomásokon szálltak le, javarészt Bécsben, Pozsonyban és Linzben. Az Aeroflot járata Belgrádban landolt – mondta el Hardy Mihály.

Közölte, az utasok többségét buszokkal szállítják Budapestre.

Hardy Mihály hozzátette, várhatóan a délelőtt folyamán javul majd a helyzet, és felszáll a köd. A repülőtér két futópályája közül az egyiken már 500 méter körüli a látótávolság. A másikon azonban még mindig nagyon sűrű a köd.

Szombat késő éjjel a látótávolság 100-175 méter körül volt.

A vasárnap reggel érkező járatok közül – a Budapest Airport járatinformációja szerint – az első már leszállt.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés